2010. február 24., szerda

Részegen száguldott a német evangélikus püspök

Részegen száguldott a német püspök

NOL/MTI
2010. február 23.

Margot Kässmann-nak, a német evangélikus egyház első női vezetőjének könnyedén a tisztségébe kerülhet a kisiklás.


http://static.nol.hu/media/picture/91/20/24/000242091-2401-600f.jpg

Alkoholos befolyás alatt vezetett Margot Kaesmann német püspök. Az egyházi elöljárót – aki tavaly októberben lett a huszonötmilliós németországi evangélikus közösség vezetője – a rendőrök akkor kapcsolták le, amikor éppen a megengedett sebesség háromszorosával hajtott át a piroson egy hannoveri kereszteződésben, vérében a törvényest messze meghaladó, 1,3 ezrelékes alkoholszinttel.

Käsmann a szombat éjjeli incidens után azonnal elismerte felelősségét. – Mélyen megdöbbent, hogy ilyen vétségre ragadtattam magam – nyilatkozta a püspök, aki az egyhavi fizetését kitevő pénzbüntetés mellett egy évre búcsút mondhat jogosítványának. A protestáns egyház most azt vizsgálja, mennyiben érinti a kisiklás Kässmann közéleti szerepét.

Megnyilatkozásaival az 1999-ben minden idők legfiatalabbjaként felszentelt püspök nem először kerül reflektorfénybe. Politikusi körökben nagy ingerültséget keltett például, amikor újévi beszédében az afganisztáni német kontingens azonnali kivonására szólított fel, de folyamatosan kritizálja katolikus egyházat is a homoszexualitáshoz való viszony és a cölibátus fenntartása miatt. Rendhagyó egyházi pályafutását jelezte a megválasztását kísérő vita is, hiszen az 51 éves, négygyermekes Kaessmann elváltan él négy gyermekével.

A kulmbachi (és katolikus) Bayrische Rundschau csipkelődő kommentárja szerint még a Jóisten erejét is meghaladta az a feladat, hogy eltévedt báránykáját a helyes úton tartsa. A nagyon is emberi püspöknek e kihágás után igen alaposan mérlegelnie kell, hogy alkalmas-e még erkölcsi példaképnek. A heidelbergi Rhein-Neckar-Zeitung úgy véli, hogy Kässmann aligha éli túl a posztján az ittas vezetést. „Ez a magatartás megfosztja szavahihetőségétől az evangélikus egyház legmagasabb méltóságát. Hogyan akarhatna ő, négy leány anyja, ezek után elítélően prédikálni a fiatalok körében terjedő mértéktelen szeszfogyasztás ellen?


Pogány bolhából katolikus elefánt

Pogány bolhából katolikus elefánt

http://www.magyarhirlap.hu/images/mh_logo.png

Magyar Hírlap
Hoppál K. Bulcsú
2010-02-23

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége előadás-sorozatot tart a keresztény és magyar önazonosságról az úgynevezett „újpogány” szellemiség továbbterjedésének megakadályozására. A majd száz előadást a legkülönfélébb témakörökben tervezi: lesz itt szó a középkori magyar szentekről, csodákról, keresztes hadjáratokról, pálosokról, a magyarországi katolicizmus szép és szomorú pillanatairól. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke szerint az előadások a köré a gondolati egység köré csoportosulnak, amelynek lényege, hogy a kereszténység és a magyarság elválaszthatatlanul összekapcsolódott Magyarországon. Amolyan gyorstalpaló inkvizítor-tanfolyamot tessék elképzelni, ahol mindent meg fogunk tudni, csak megint éppen azt nem, hogy mit is értsünk újpogányságon.

Mert újpogányság szerintem nem létezik, legalábbis nem úgy, ahogy azt a katolikus klérus elképzeli. Célt téveszt ugyanis az az elképzelés, amely pár időfölösleggel rendelkező ember vallási hóbortját pogányabbnak mondja a valóban pogány és a halál kultúráját hirdető liberalizmusnál. A liberalizmus pogánysága jóval súlyosabb veszélyt jelent az egyszerű hívőre, mint például a Jézus pártus herceg elmélet vagy éppen a Babba Mária kultusz. Előbb válik pogánnyá az, aki belépve a fogyasztás gigatemplomába, megveszekedetten csak a pénzt hajtja, mert megfeledkezik minden magasztosról és transzcendensről. Előbb lesz pogány a semmiféle értéket sem követő, azaz – mostani kötelező kifejezéssel élve – politikailag korrekt fiatal, mint a magyar és vallásos önazonosságát a régi dolgokhoz visszanyúlóan kereső és azt bizonyos szimbólumokban megtaláló társa. Amit a katolikus egyház újpogányságnak hív, az talán inkább egyfajta tradicionalizmus, amin lehet és kell is finomítani, de üldözni és megbélyegezni teljesen fölösleges. Már csak azért is, mivel el­enyésző lehet azoknak a száma, akik valóban vallásként, azaz az embert legbensőjében meghatározóként élik meg ezeket az útkereséseket. A Mammon szolgálata (vegyen bármilyen álarcot is) ezzel szemben tényleges vallásként definiálható, csak éppen az Istennel szembehelyezkedő, negatív előjelű meggyőződésként.

A KÉSZ országjárásának fő üzenete, hogy a magyar államot, amely keresztény alapokra épült, nem érthetjük meg a keresztény hit megtartó ereje nélkül, azaz a magyarság csak a kereszténység „komolyan vételével” lesz teljes értékű. Súlyos kijelentés, de véleményem szerint a történelmiségen kívül semmi sem támasztja alá, és egy téves azonosításon alapszik. Mert bizony van magyarság kereszténység nélkül is, amit az az egyszerű tény is bizonyít, hogy a „magyar kultúra” nem csak „ezeréves”, mint a magyar állam. Az ezeréves egymás mellett élésnek a történelmi ténye még nem jelent egymástól való elválaszthatatlanságot, a kereszténység ugyanis nemzetek kereszténységéből áll össze, de nem nemzetekben áll fenn. Az egyház katolicizmusának (egyetemességének) a lényege ugyanis az, hogy nem léteznek autonóm, egymástól ilyen-olyan formában különböző nemzeti egyházak, hanem egy egyház áll fenn a római püspök fősége alatt. A magyarságeszme oldaláról nézve viszont teljesen mindegy, hogy a magyarság milyen kontextusban fogalmazódott meg az elmúlt évszáza­dokban. Joggal feltételezhetjük, hogy egy nem katolikus keresztény magyar is ugyanolyan magyarként definiálhatná magát, mint egy katolikus. Erre is volt bőven példa, de elsősorban nem a protestantizmusra gondolok itt, hanem a honfoglalás előtti évszázadok nesztoriánus magyarságára vagy éppen a középkori Ázsiában valószínűleg iszlamizálódott magyarságtöredékekre. A történelem különleges kegyének köszönhetjük és nem pedig a kereszténység és magyarság eszméje egymásrautaltságának és kölcsönös definíciójának azt, hogy a Kárpát-medencei magyarság áttérhetett pogányságából és nesztoriánus kereszténységéből katolikusnak, és megmaradhatott nagy számban.

Persze, aki nem nemzetben, nemzeti kultúrában, hanem csak államiságban gondolkodik, annak az államiságot megelőző, ősi magyar múltból itt maradt néhány alapvetően nem vallási, de bizonyos tekintetben vallásiként értelmezhető cselekedet pogánynak tűnhet. Ez a pogányság azonban erejét tekintve össze sem mérhető a minket szinte mindenhol körülvevő liberalizmus burjánzó heterodoxiájával. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az egyháznak nincs joga védekezni a nyíltan keresztényellenes, pogány vallási megnyilvánulásokkal szemben, hanem csak azt, hogy élet-halál harcát nem az „újpogányokkal”, hanem – ahogy azt XVI. Benedek mondja – a „szélsőséges liberális eszmék relativizmusának diktatúrájával” kell megvívnia.


2010. február 22., hétfő

Szabó Magda - megfilmesítve

Szabó Magda



Az a szép fényes nap - 1981
(4,23 GB)
password: Grácia



Tündér Lala - 1981
(709 MB)

password: netratt.com



Régimódi történet - 1982
Madách Színház
(1,46 GB)



Az ajtó - 2006
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház
(1,45 GB)

Márai Sándor - megfilmesítve

Márai Sándor



A gyertyák csonkig égnek - 2005
(835 MB)




Eszter hagyatéka - 2008
(696 MB)

Tamási Áron - megfilmesítve

Tamási Áron



Ábel a rengetegben - 1994
(989 MB)

Ábel Amerikában - 1998
(1,27 GB)
password: loona



Hullámzó vőlegény - 2009
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
(1,01 GB)

Fizetett áldás (Demokrata)

Fizetett áldás

http://www.demokrata.hu/sites/default/themes/demokrata3/logo.png

Demokrata
2010:05. szám
Lass Gábor

Gyakorlatilag senki sem tudhatja naprakész biztonsággal, hány egyház van Magyarországon, és hogy mennyi a bejegyzettek száma – olvasható az Apológia Kutatóközpont beszámolójában. Szükség van-e a szélsőségesen liberális vallásszabadságról szóló törvény módosítására, vagy legyünk büszkék arra, hogy a törvény Európában egyedülálló módon érvényesíti a vallásfelekezetek jogegyenlőségét?

Húszéves a lelkiismereti, vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990-ik évi IV. törvény. A törvényt a Magyar Népköztársaság utolsó kormánya, a Németh-kormány idején ülésező kommunista országgyűlés fogadta el. A törvény meghatározza a lelkiismereti és a vallásszabadság fogalmát, és kimondja, hogy az „mindenkit megillető, alapvető emberi szabadságjog”. A jogszabály leszögezi, hogy vallása és meggyőződése miatt hátrány senkit nem érhet, előny pedig nem illeti, és jogainak gyakorlásában senkit sem szabad akadályozni.

A törvény lehetővé tette, hogy bírósági bejegyzés mellett önálló önkormányzattal rendelkező egyházi közösség bárki által szabadon alakítható legyen, amihez száz természetes személy aláírása és szabályzat szükséges. A vallási közösségeket a megyei bíróságok, illetve a Fővárosi Bíróság veszi nyilvántartásba, ezáltal egyházi státuszt és jogi személyiséget nyernek. A bejegyzést csak akkor lehet megtagadni, ha a vallási tevékenység ellentétes az Alkotmánnyal.

– A kilencvenes törvény liberalizmusával az akkori országgyűlés és kormány a korábbi évtizedek elnyomó egyházpolitikáját próbálta Orvosolni – mondta Egyed Judit, az OKM Egyházi Kapcsolatok Titkárságának tanácsadója. A törvény elfogadása után a bejegyzett egyházak gomba módra kezdtek szaporodni. Számuk 1991-ben 37, 1992-ben 48, 1996-ban 73 volt. Az egyházi státuszhoz kapcsolódó előnyökkel való visszaélés korlátozására jobboldali képviselők az Országgyűlésben már 1993-ban, majd 1996-ban is módosítást nyújtottak be, hogy egyházat minimum tízezer fő alapíthasson.

A módosítási kísérletek rendre elbuktak. A vallásszabadságról, egyházak alapításáról szóló viták leginkább a polgári kormányzás idején lángoltak fel. Semjén Zsolt, aki az Orbán-kormány idején a kultusztárca egyházi titkárságát irányító helyettes államtitkár volt, akkor azt nyilatkozta, hogy Magyarországon a vallásszabadságot csak a vallásszabadsággal való visszaélés fenyegeti.

2001-ben negyven balliberális közéleti személyiség (Heller Ágnes, Jancsó Miklós, Kéri László, Vásárhelyi Mária és hasonlók) felhívására százötvenezren írták alá a módosítás ellen tiltakozó nyilatkozatot. Az aláírók úgy gondolták, hogy a törvény példamutatóan érvényesíti a vallásfelekezetek jogegyenlőségét, azt az alapvető demokratikus elvet, hogy az embereket ne különböztessék meg vallásuk, világnézetük alapján. Ugyanakkor a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség is százötvenezer aláírást gyűjtött össze – a módosítás mellett.

A kultusztárca által kidolgozott javaslat lényege az volt, hogy a nem vallási tevékenységet folytató társulatokat vegyék ki az „egyház” kategóriából, hiszen semmi nem indokolja, hogy ezek a közösségek az adófizetők pénzéből anyagi támogatást kapjanak. A módosítás meghatározta, mi tekintendő vallási tevékenységnek, továbbá lehetőséget nyújtott volna az ügyészségnek arra, hogy a működés törvényességére vonatkozóan adatokat kérjen az egyházaktól.

A törvény kimondja, hogy egyházat csak vallási célra szabad létrehozni, ugyanakkor nem definiálja, mi minősül vallásnak. – Több olyan társaság is egyházként vétette magát nyilvántartásba, amely lényegében és dominánsan nem vallási tevékenységet folytat, hanem egészen mást: például üzleti vállalkozást. Semmi sem indokolja, hogy az egyházaknak adott speciális kedvezményeket és védelmet ilyen társulatok bitorolják – fogalmazott Semjén Zsolt a törvénymódosítás idején.

Bár a nyilatkozat több mint tíz évvel ezelőtti, a helyzet azóta egyre kaotikusabbá vált. 2005-ben 127, 2008-ban 155, 2009-ben pedig már 169 egyház volt jogosult arra, hogy az adófizetőktől szja-felajánlást kapjon. Érdekesség, hogy a 169 egyház közül 67 egyház esetében a felajánlók száma kevesebb, mint az alapításához szükséges létszám, azaz száz fő. Ma ott tartunk, hogy a bejegyzett egyházak létszámát pontosan már nem is lehet megállapítani.

Az Apológia Kutatóközpont adatai szerint 2009 szeptemberében legalább 206 bejegyzett egyház létezett, és a szervezet szerint további 77 olyan vallási közösség van, amelyik nincs bejegyezve.

„Az egyházak összeszámolását több tényező is nehezíti. A bejegyeztetés még mindig nincs központosítva, hanem a helyi önkormányzatoknál folyik, azok listáiban pedig esetenként egyesületek és szerzetesrendek keverednek egyházakkal. Folyamatosan új egyházak kerülnek bejegyzésre, egyesek megszűnnek, másoknak pedig a neve változik meg, de a hatóságok felé még az elérhetőségek megváltozását sem kötelesek jelezni. Az egyházalapításhoz szükséges száz főről beadott névlistát a hatóságok nem ellenőrzik, hogy egyáltalán léteznek-e, és hogy ugyanaz a személy nem szerepel-e más egyházak listáján. A létező, a bejegyzett és a technikai számmal rendelkező vallási közösségek száma nem azonos. Sok létező és működő vallási közösség még nem érte el a bejegyzéshez jelenleg szükséges százfős létszámot, illetve ha el is érte, nem kívánja magát bejegyeztetni, illetve a bejegyzett egyházak közül sem mindegyik kér az APEH-től technikai számot” – olvasható a szervezet honlapján.

2004-ben, a Szegedi Tudományegyetem két kutatója, Máthé-Tóth András és Török Péter egy Európában egyedülálló teljes körű kutatást végzett a Magyarországon létező kisegyházakról. A kutatás megállapította, hogy a kisegyházak túlnyomó része keresztény szellemiségű, és „döntő többsége teljesen ártalmatlan.” Török Péter elmondta, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint ezer új vallási mozgalom közül mindössze egy olyan akad, amelyik száz év múlva is létezni fog, és híveinek létszáma eléri a százezer főt.

– Európában egyedülálló az a liberalizmus, amely a magyar vallásszabadságról szóló törvényt jellemzi – mondta lapunknak dr. Lukács Attila, a KDNP frakcióvezető-helyettese, aki az országgyűlésben 1993-ban és 1996-ban dolgozott a törvény módosításán. – Magyarországon már száz személy alapíthat egyházat, míg az európai országokban ehhez átlagosan kétezer személy szükséges.

– A törvényalkotási folyamat során Németh Sándor, a rendszerváltó SZDSZ egyik programalkotója, a Hit Gyülekezetének vezetője azt javasolta, már tíz személy alapíthasson egyházat. A másik érdekesség, hogy a vallásszabadságról szóló törvény egyik szellemi atyja az a Sarkadi Nagy Barna volt, aki az előző rendszerben az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki pozícióját is betöltötte. A kereszténydemokrata képviselő elmondta, a Kádár-rendszer utolsó kormánya által elfogadott törvény visszásságai hamar kiütköztek, ezért többször is napirenden volt a módosítása.

– A törvény módosításának azonban nem csak a kétharmados többség a feltétele. A KDNP szerint elengedhetetlen még, hogy széles társadalmi konszenzus alakuljon ki a módosítással kapcsolatban, hogy fenntartható-e a jelenlegi állapot. A törvény módosítása szerintünk azért szükséges, mert a nagyfokú liberalizmus nemcsak az államot és az egyházat választotta szét, hanem az államot és a társadalmat is. Vannak olyan közösségek, amelyek visszaélnek a vallásszabadsággal, és nem vallási, hanem gazdasági tevékenységet folytatnak – mondta a frakcióvezető-helyettes.

Ugyanez a véleménye dr. Rajki Zoltánnak, az Adventista Teológiai Főiskola oktatójának, aki a Kisegyház-kutató Egyesület vezetőjeként az újprotestáns közösségek kutatásával foglalkozik.

– Ki kellene szűrni azokat az egyházként bejegyzett csoportokat, amelyek üzleti megfontolásból jöttek létre. A kisegyházak érdekvédelmi törekvései 1944-ben intézményesültek, amikor az adventisták, a baptisták, a metodisták, a Keresztény Testvérgyülekezetek és az Üdvhadsereg megalapították a Magyarországi Szabadegyházak Szövetségét, amely a „szabad államban szabad egyház” elvét képviselte. A későbbiekben csatlakoztak a szövetséghez a pünkösdi mozgalom különböző irányzatai is, mivel a pártállam idején sokáig a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa biztosította az államilag el nem ismert felekezetek számára a legális működés kereteit.

A Fidesz kétharmados győzelme megnyithatja az utat a vallásszabadságról szóló törvénymódosítás előtt. Az egyeztetések során az új kormány valószínűleg megegyezésre jut a bejegyzett egyházak, vallási közösségek vezetőivel abban, hogy a gazdasági céllal létrejött egyesületek ne bitoroljanak egyházi státuszt.

Dr. Lukács Attila szerint az új szabályozásnak mindenképpen figyelembe kell vennie azt is, hogy hazánkban az adott egyház milyen történelmi-társadalmi szerepet töltött vagy tölt be. Tény ugyanis, hogy Nyugat-Európa ma kétségbeesetten küzd a liberális vallásszabadság által kitárt kapun beáramlott és liberalizálódni egyáltalán nem hajlandó iszlám térhódítása ellen. A jelek szerint eredménytelenül. Ha így megy tovább, a liberálisok árulása miatt az iszlám véglegesen meghódítja Európát.

* * *

Miért üzlet egyházat alapítani Magyarországon?

Egyrészt azért, mert az egyházak számára az egyszázalékos adófelajánlást az állami költségvetés még ki is egészíti, attól függően, hogy az adott vallási közösség számára hányan utalják át adójuk egy százalékát. Másrészt adókedvezményekre és költségvetési normatívákra is jogosultak.

Csepregi András, az oktatási tárca egyházi kapcsolatokért felelős titkára szerint több tucat olyan egyház működik Magyarországon, amelyeket nyilvánvalóan nem vallásos célokra, hanem gazdasági haszonszerzésre alapítottak, és a kétes módon szerzett bevételeik évente a milliárdos nagyságrendet is elérhetik. Harmadrészt, és dr. Lukács Tamás szerint ez a leglényegesebb, az egyházak tevékenysége adómentes.

– Ha például egy vallási közösség ezoterikus témájú könyveket vallási köntösbe csomagolva ad ki, akkor az APEH nem kérheti számon, hogy miért nem adóztak utána – hívta fel a figyelmet. Az egyház működése felett az ügyészség gyakorol felügyeletet, de csak akkor indíthat ellene keresetet, ha törvény- vagy alkotmányellenesen működik. Azt nem vizsgálhatják, hogy végez-e vallási tevékenységet, mivel a vallási tevékenység fogalma nincs meghatározva.


Kemény Zsigmond - megfilmesítve

Kemény Zsigmond



Özvegy és leánya - 1983
(4,16 GB)



Jókai Mór - megfilmesítve

Jókai Mór

Az aranyember - 1918
némafilm

Az új földesúr - 1935

Az Aranyember - 1936

Fekete gyémántok - 1938

Sárga rózsa - 1940

Melyiket a kilenc közül? - 1957

Szegény gazdagok - 1959

Az aranyember - 1962

A kőszívű ember fiai - 1964

Rab Ráby - 1964

Az utolsó budai basa - 1964

Egy magyar nábob - 1966

Kárpáthy Zoltán - 1966

A vasrács - 1971

És mégis mozog a föld - 1973

Fekete gyémántok - 1976

A lőcsei fehér asszony - 1977

Mire megvénülünk - 1978

A nagyenyedi két fűzfa - 1979

Gazdag szegények - 1980

A névtelen vár - 1981

Erdély aranykora - 1989

Szigetvári vértanúk - 1996

Móricz Zsigmond - megfilmesítve

Móricz Zsigmond


A Hortobágy legendája - 1935
A "Komor ló" c. elbeszélés nyomán
(490 MB)
password: koko19


http://i34.tinypic.com/15mbnli.jpg

Légy jó mindhalálig! - 1936
(694 MB)


password: netking



Sári Bíró - 1943

(628 MB)



Kerek Ferkó - 1943
(1 GB)


password: ARoland



Légy jó mindhalálig - 1960

(700 MB)


Pillangó - 1971
(792 MB)

password: sanyo66



Árvácska - 1976

(695 MB)
password: nicky-gyurci.us



Rózsa Sándor - 1979

(2,69 GB)
password: Tomikaa



Nem élhetek muzsikaszó nélkül - 1980

Nemzeti Színház
(1,19 GB)



Míg új a szerelem - 1983

(929 MB)



Koldus Napóleon - 1987

(247 MB)



Rokonok - 2006

(601 MB)