Pünkösd üzenete a magyar közéletnek

Parlamenti elmélkedés Szabó Imre nyugalmazott lelkipásztorral.

2009. május 25-én, hétfőn a Hold utcai németajkú református templomban áhítatot tartottak, melyre az Országgyűlés képviselőit és munkatársait, valamint minden imádkozni kész embert hívott a gyülekezet presbitériuma.

Igét hirdetett Szabó Imre, 90 éves nyugalmazott sárbogárdi lelkipásztor.

Videó letöltése

Kedves Testvérek!

Amióta az eszemet tudom, mindig templomba járó ember voltam. Szülőfalumban egy aranyszájú pap, Hódosi Orbán hirdette az igét. Persze, igehirdetéséből már egy szóra sem tudok emlékezni, de azt tudom, hogy amikor imádságait elkezdte, akkor legtöbbször így imádkozott: „Uraknak Ura, Királyoknak Királya!" És ilyenkor az én gyermekszívem megtelt szent borzadállyal, a hátamon pedig végigfutott a hideg. Később, diákkoromban a városi tiszteletesünk nagyon akkurátus ember volt, minden alkalommal, csaknem minden alkalommal, szépen felsorolta, hogy mit kíván Isten tőlünk, emberektől. De mindig így fejezte be az igehirdetését: de kedves testvérek nekünk ehhez nincs erőnk! Szükségünk van Istenre, imádkoznunk kell Hozzá. És én ilyenkor mindig felajzódtam magamban, és azt mormoltam: minek mondja ezt az egészet, ha úgyse tarthatjuk meg? Pedig igaza volt neki, mert a keresztyénség nem tartozik az emberi lehetőségek közé. A keresztyénség mindenestől Isten műve. Az ószövetségben minden az emberi teljesítményre épült. Az újszövetségben viszont minden Isten kegyelmére, Isten ajándékaira épült. Ezért mondja Jézus, amikor a tanítványokhoz szól búcsúzása alkalmával, hogy várják be, ne menjenek el Jeruzsálemből, amíg az Atya ígérete be nem teljesedik rajtuk.

Kissé bővebben felolvasom ezt az Apostolok Cselekedetének Könyvéből, az 1. rész 4. és következő. verseiből: „Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik, ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottatok tőlem: hogy János vízzel keresztel, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettetek meg. Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod-e fel újra a királyságot Izraelnek? Így válaszolt: nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, és az egész föld határáig. " Tehát Jézus azért fogja vissza tanítványait, azért állítja meg, és ezt kötözi lelkükre, hogy szükségük van erőre és várják meg Isten Lelkét. Isten az Ő üdvtervében nem kevesebbet, mint az egész világmindenség újjáteremtését határozta el. Ezt az újszövetség palingenéziának nevezi. Mindenek újjáteremtése, így van a szószerinti fordítás. És ezt az újjáteremtést a Szentlélek végzi el, mert a Szentlélek a Szentháromság harmonikus egységében mindig az a személy, aki végrehajtja, célba viszi Isten terveit. Hogy kicsoda a Szentlélek önmagában, az éppen olyan nagy titok, mint magának a Szentháromságnak a mélységes titka. Jézus ebben az igében is, amit felolvastam, milyen finom különbséget tesz az erő és a Szentlélek között, mintha arra utalna: nehogy azt higgyék a tanítványok, hogy az az erő, ami eljön, az kvázi valamiféle villamossági erőhöz hasonlítható energia lesz majd, hanem az nem más, mint egy isteni személynek, a Szentléleknek a tulajdonsága. És a pünkösdi történetben is, amikor azt olvassuk, hogy zúgó szél támadt, és kettős tüzes nyelvek jelentek meg, itt is nagyon finom szimbolikus utalás van Szentlélekre és arra, ami az Ő ajándéka. Általában az Újszövetség mindig képekben beszél a Szentlélekről. Gyönyörű szép az a kép is, amit Jézus használ, amikor azt mondja a tanítványainak és az Őt hallgatóknak - gyönyörű kép, nem tudom megállni, hogy ne ismételjem meg többször -, amikor Jézus azt mondja az őbenne hívőknek, ahogy az Írás mondja: aki hisz énbennem, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek." Ez pedig a Lélekről mondta, a benne hívők fognak majd kapni (János 7,38-39).

No már most, ha még közelebbről beletekintünk ebbe a mi mai igénkbe, azt kell látnunk, hogy Jézus semmiféle illúziót nem táplál tanítványai iránt, mert hiszen ismeri őket jól. Jobban mindenkinél. Ismeri Pétert, aki annyiszor kiállt mellette, és fogadkozott, és végül elárulta Őt, és ismeri Tamást, aki csak akkor hitt, amikor belemártotta kezét az Ő sebeibe. Ismerte Jézus ezt a csapatot. Giovanni Papininek, az olasz írónak van egy szép könyve Jézus életéről. Ő ezt a címet adta: Krisztus élete. Ebben van egy külön fejezet a tanítványokról. Szinte kifigurázza őket. Mert ilyeneket ír róluk: keményfejűek, kemény szívűek, nem bírják megérteni Mesterüket, annak legvilágosabb példázatait. Fogyatékosak, fogyatékos a hitük, szeretetük, jutalomra vágynak, irigykednek egymásra, álmosak, kétségeskedők, anyagiasak, kapzsik, gyávák. Mit lehet egy ilyen csapattal kezdeni? Ezért mondja Jézus, hogy ismételjem: ne menjetek el addig Jeruzsálemből, amíg erőt nem kaptok, és erőt kaptok, amikor eljön a Szentlélek hozzátok. És hogy milyen hatalmas erőt hoz magával a Szentlélek, azt pünkösd napján láthatjuk, amikor rászáll a tanítványokra. Ennek az volt a következménye, hogy ez a nagyon gyarló csapat egyszerűen tökéletesen átváltozott. A jelentéktelen, kicsinyes emberekből, galileai halászokból egyik óráról a másik órára egy egészen más jellegű, gondolkodású, más magatartású emberek álltak elő. Kicsiny formátumú emberekből, hadd használjam ezt a szót nagy formátumú személyekké, apostolokká váltak, akik már tisztában voltak küldetésükkel és vállalni is tudták azt. Ha feltesszük a kérdést, hogy mi a pünkösd üzenete ma, akkor csak azt felelhetjük, hogy ugyanaz, ami az első pünkösd alkalmával, vagyis ez a csodálatos átváltozás, megváltozás, ez a csodálatos metamorfózis, amelyen keresztülmentek a tanítványok. Ezt sohasem hallgathatjuk el, ha pünkösdről beszélünk. És erről kell ma is beszélnünk, hogy a pünkösd elsősorban változást, megújulást, gyökeres megújulást és gyökeres változást jelent. Mert hiszen Ő az újjáteremtés Lelke, az újjászületésnek a Lelke.

Ezt az alapüzenetét a pünkösdnek szabadjon most három pontba összefoglalnom, amilyen röviden csak tudom.

1.) Először szeretnék a Szentlélek, a pünkösd aktualitásáról beszélni.

2.) Szeretnék a Szentlélek dinamizmusáról, hatékonyságáról beszélni.

3.) Végül szeretnék a Szentlélek terjeszkedő természetéről szólni.

Tehát először a Szentlélek aktualitásáról.

Visszatekintve a lezárult 20. századra, sokan azt mondják, és gondolom, hogy mi is, akik itt vagyunk, mi is ugyanezt mondjuk, ti. hogy a 20. század a legszörnyűbb század volt az emberiség történelmében. Különösen Európa történetében. És mi, szegény, balsorsú magyarok Európának abban a részében élünk, amely egyenesen démonizált régiónak mondható. Ha naptár szerint véget is ért a 20. század, azért lelkületében itt maradt velünk. Nemrég azt mondja nekem valaki: Imre bácsi, verik a magyarokat Temerintől Dunaszerdahelyig. Azt mondtam neki: bizony, ez nagyon szomorú dolog, de nem ez a legnagyobb baj. Gyermekkoromban én is átéltem ezt, amikor Magyarittabéről, a szülőfalumból átmentünk Szerbittebére füzetet venni, mert csak ott lehetett venni. És engem is nem egyszer kővel megdobáltak, megvertek a szerb gyerekek. Sokkal nagyobb baj az, ha mi magunk, magyarok verjük egymást. Ha bennünk, magyarokban meglazul, és szinte kipusztul a természetes egymáshoz való szolidaritás, az az egység, amely természetes egy népben. Vagy hogy egészen közönségesen szóljak, az a legnagyobb baj, ha mi magunk, magyarok nem szeretjük egymást, pedig már régen azokat is szeretnünk kellene, akik nem magyarok. És tulajdonképpen azt mondhatjuk, el kell ezt ismernünk, hogy bizony megöregedett néppé lettünk, elfáradtunk, és kihalt nagyon sok minden bennünk, ami ott kellene, hogy legyen bennünk, mint elevenítő erő. De azért a legnagyobb baj mégis az, hogy a keresztyénségünkben is lehanyatlottunk. És ez minden bajunknak a gyökere. Tehát elsősorban a keresztyénségünkben, hitünkben van szükség arra, hogy megújuljunk. Most, amikor erről beszélek, akkor azt kell mondanunk, hogy - úgy tűnik, de csak úgy tűnik -, hogy valami megújulás van közöttünk. Mert hát amióta szabad keresztyénséget csinálni, azóta nagyon buzgón is csináljuk a keresztyénséget, van sokféle keresztyénségünk. Mert az az érdekes, hogy miközben próbáljuk keresztyénségünket csinálni, aközben magunk is elcsodálkozhatunk, hogy milyen sokszínű a keresztyénségünk. Először is van egy liturgikus keresztyénségünk, akkor van egy kultúr-keresztyénségünk, van hogy úgy mondjam, egy humán keresztyénségünk, van egy hazafias keresztyénségünk. És ne tessék most engemet a világért se félreérteni, mintha én ezeket megvetném és leszólnám, csak azt kell, hogy mondjam, hogy hiába vannak ezek jelen közöttünk, ezek a tevékenységek, ha az, amire szükségünk volna, egy áttörő, igazán áttörő megújulás nincs még. Az még nem érkezett el. És ezt várnunk kell, és ezt a reménységet fenn kell tartanunk, és ebben hinnünk kell, mert hinnünk kell, hogy Jézus, Aki meghalt a bűneinkért, nemcsak a bűneinkért halt meg, hanem azért is, hogy elnyerjük a Szentlélek megújító erejét. És ez a pünkösd aktualitása.

Akkor gyorsan hadd beszéljek a pünkösd dinamizmusáról. Amikor az imént azt mondottam, hogy a tanítványokból, az egyszerű, jelentéktelen emberekből nagy formátumú emberek váltak, akkor tulajdonképpen a Szentlélek újjáteremtő munkájára gondoltam, mégpedig arra, hogy a Szentlélek tulajdonképpen Jézust akarja reprodukálni bennünk. Mert Jézus egy új emberiségnek a második Ádámja, az első Ádám után. És Istennek az az üdvterve, hogy Jézusnak nagyon sok testvére legyen, ha szabad így mondanom: nagyon sok Krisztus-lelkű és Krisztus-arcú ember éljen ezen a földön. Ezt Pál apostol a Római levélben foglalta össze, amikor azt mondotta: akiket Isten eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy Ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Ezt az Isten-fiúságot a Szentlélek bontakozatja ki bennünk, és erről nagyon részletesen szól a Szentírás, az Újszövetség. Csak egészen röviden, az Újszövetségben szó van a Szentlélek gyümölcseiről, a Szentlélek fegyvereiről, és szó van a kegyelmi ajándékokról. A Szentlélek gyümölcsei: a szeretet, a hűség, a tisztaság, a hosszútűrés, - ez arra való, hogy a Szentlélek formáljon bennünket. A Szentlélek fegyverei, mint a hit pajzsa, az üdvösség sisakja, a Lélek kardja - ezek arra valók, hogy megőrizzenek bennünket lelki integritásunkban. És a Szentlélek ajándékai, más szóval a Lélek ajándékai arra valók, hogy szolgálni tudjunk az egyházban és népünk között. Ezeknek a munkáknak a nyomán bontakozik ki az istenfiúság az emberben, a Krisztus kép, a Krisztus-ikon, ha szabad ezt a szót használnom. És gondolom, hogy szabad. De rögtön hadd tegyem mindehhez hozzá, hogy ezt a Krisztus-ikont különféle módon éli át az ember. Mert a Lélek munkái nem automatikusan mennek bennünk végbe, hanem emberi szabadságunkban. És ezt a Krisztus-ikont úgy is lehet megélni, hogy nagyon eltorzítja az ember, - és sajnos a keresztyénségben rettentő sok eltorzítás történik. Amikor zúdul a vád manapság a keresztyénségre sok oldalról, szeretnék felkiáltani: ezt nem az igazi keresztyének csinálták. Ezt a keresztyén figurák csinálták, a torzók, akik eltorzították a Krisztus arcát. De hála Istennek, mindig voltak olyanok is, akik felragyogtatták a Krisztus ikonját bennünk. És ők voltak a szentek. Olyanok, mint Szent Ferenc vagy Teréz anya, vagy Kálvin János, Wesley János, és sorolhatnám őket tovább. Mi, magyarok hálával mondhatjuk el, hogy Isten megajándékozott bennünket nagy férfiakkal, nagy államférfiakkal, sokszor nagy tudósokkal. Kicsi nép vagyunk, de voltak nagy embereink, és őrájuk mindig is szükségünk van és lesz, mert nélkülük egyszerűen nem fogunk létezni. De szabadjon azt mondani, hogy a nagy embereknél még nagyobb szükségünk van szentekre. És amikor a Szentlélek lehajol hozzánk, akkor nem is annyira egy emberi nagyságra akar felemelni bennünket, hanem szentekké akar tenni. Szükségünk van szent emberekre. Nemcsak jó igehirdető papokra, hanem szent papokra, és nemcsak jó, ügyes politikusokra, hanem szent politikusokra. És szükségünk van arra, hogy egész népünket átjárja a Szentléleknek a szentsége. Mert abból a mélységből, amiben vagyunk erkölcsileg, jellemileg, abból csak úgy emelkedhetünk fel, ha egyenesen szentté válunk. Tudom, hogy most eretnekséget mondok, de most mégis azt mondom, hogy nincs ilyen, hogy földi síkság, amelyiken járunk, hanem vagy pokol van, vagy mennyország van már itt a földön. És Isten Lelke az első pünkösdkor kész volt arra, hogy az embereket átváltoztassa, szentté tegye. Ezt most is megteheti.

És végül hadd szóljak még a Szentlélek terjeszkedő természetéről, expanziójáról.

Minden erő expanzív erő, a Szentlélek is expanzív erő. Egyedül a pünkösd az, amelyik egyedül megismétlődik a keresztyén egyház történetében. Az első pünkösdnél látjuk, hogy nemcsak egy szűk elit, a tanítványok kaptak Szentlelket, hanem nagyobb kör is. Azzal végződött a pünkösd napja, hogy háromezer ember megtért és Szentlelket nyert. Amikor Isten Lelke egyénileg munkálkodik - és hálaadással mondhatjuk, hogy mindig munkálkodik egyénileg is -, akkor megcsodálhatjuk az Ő mélységbe nyúló munkáját. De nagyon sokszor van úgy, hogy a Lélek terjedelemben is nagy lépéseket tesz, és megismétlődik az első pünkösd. És ezt, amikor az első pünkösd megismétlődik, ébredésnek nevezzük. A keresztyén történelem tele van ébredésekkel. Ha volna időnk, nagyon érdekes dolgokat tudnék erről mondani, de most csak annyit, hogy amikor Walesben, a 19. században ébredés volt, az egy elhanyagolt bányász-vidék volt, tele lerongyolódott, alkoholista emberekkel, és amikor jött az ébredés, és a bányászok megtértek, bezárták a kocsmákat, a bíróságoknak nem volt munkájuk, az emberek kifizették az adósságukat. Nagyon érdekes, hogy egy magyar szociológus is ráérzett a Szentléleknek, az ébredés munkájának a fontosságára társadalmi, népi szempontból is. Hankiss Elemérnek hívják ezt az embert, ő írt egyszer egy nagy cikket az ébredésről. Most nincs már időm egészen felolvasni az idézetet, csak ennyit: a magyarországi erkölcsi válság gyökerei a messzi múltba nyúlnak vissza, sokat emlegetjük például más összefüggésekben a polgárosodás hazai elmaradást, illetve késést és gyengeségét. Sok oka volt ennek, hadd említsek egyet a kevésbé ismertek közül, a pietizmust. Hankiss Elemér Magyarország erkölcsi és társadalmi, polgári elmaradását oda vezeti vissza, hogy a 18-19. században elmaradtak közöttünk olyan ébredések, amelyek Nyugat-Európát felemelték. Van egy mondás, most nem tudom melyik amerikai elnök azt mondotta: Amerikát az ébredések tették igazán Amerikává. Hankiss Elemér cikkéhez szabad hozzáfűznöm, és ezzel szeretném befejezni szolgálatomat, hogy lehetséges, bizonyosan úgy van, hogy elmaradtak az ébredések, de azért egy ébredés, ha késve is, megérkezett hozzánk, mégpedig akkor, amikor arra szintén a legnagyobb szükségünk volt, a II. világháború után. Először Mindszenty bíboros körül mozdult meg a magyar világ, a protestáns egyházakban pedig a különféle kegyességi egyesületekben és mozgalmakban, majd pedig a hivatalos egyházban is. Volt nekünk ébredésünk, és ha nem tiporják le ezt az ébredést, akkor bizony - úgy gondolom - nagyon előre mentünk volna. De amikor az állam lecsapott az egyházakra, tulajdonképpen ezekre az ébredési mozgalmakra csapott le. Ennek még nincs kiértékelve a története. És én se akarok itt most ebbe belekezdeni, de egy szót, egy megjegyzést mégis szabad tennem, mégpedig azt, hogy ha nem lett volna ez a háború utáni ébredés, 1945-1950-ig, akkor nem bírjuk ki azt a negyven évet. De most, hogy ez a negyven év lezajlott, ezt írtam a jegyzetembe: ez a negyven év is egy pusztai zarándokút volt, egy pusztai vándorlás, csakhogy az a mózesi az úgy ért véget, hogy a Kánaán földjére érkeztek meg, mi pedig egészen máshova érkeztünk meg, és megint olyan helyzetben vagyunk, amikor rettentően szükségünk volna egy új ébredésre.

Egy személyes vallomással fejezem be. Az 1960-as években igen súlyos krízisbe kerültünk az én sárbogárdi szolgálatom alatt, és amikor kerestük a kiutat ebből a krízisből, akkor ott találtuk meg, hogy keressük a Szentléleknek az útját, és a Szentléleknek az erejét. Elmentem egy szolgatársamhoz, s mondtam neki, hogy azért jöttem, hogy imádkozzunk Szentlélekért. És amikor elkezdtünk volna imádkozni, azt mondottam: tudod, megvallom előtte, hogy én már annyit hibáztam, olyan gyönge szolgálataim voltak és én magamban is olyan gyönge vagyok, hogy én már nem is tudom elhinni, hogy Isten meghallgatja az imádságomat, és ad Szentlelket. Közbevetőleg még azért el kell mondanom, nehogy félreértés támadjon, mi hittük, hittem addig is, hogy van Szentlélek a szívemben, mert az van megírva, hogy akik Jézust Úrnak vallják, azok ezt csak a Szentlélek által tehetik meg. De nem erről volt szó, hanem az erőkről volt szó. Az erőről, amelyik átalakít engem, átalakítja a gyülekezetemet, erről volt szó, vagyis arról, hogy megteljünk Szentlélekkel. Erre mondtam, hogy én ezt már nem is tudom elhinni, hogy ez megadatik. Mire ő azt mondotta - és evvel szeretnék búcsúzni a gyülekezettől -, Imrém, alig várja az Úr, hogy téged megajándékozzon a Szentlélek ajándékával. Úgy hiszem, hogy nem illetéktelenül, hanem úgy, mint az Úr szolgája, aki a szent jegyeket is úgy szolgáltatja ki, mint aki erre fel van hatalmazva, mondhatom nektek is: kedves testvérek, alig várja az Úr, hogy a Szentlélekkel, a Szentlélek ajándékával, a Szentlélek teljességével megajándékozzon benneteket is, ami által megújulhatunk keresztyénségünkben és népünkben.

Ámen

Az elmélkedés HANGFELVÉTELE (mp3)

Kapcsolódó képtárak:

• Parlamenti elmélkedés Szabó Imre nyugalmazott lelkipásztorral (26 fotó)

Parókia.hu

Skót homoszexuális lelkipásztor kinevezése

Rev. Scott Rennie
(Photo: AP)

Tiltakoznak a homoszexuális lelkipásztor kinevezése ellen

InfoRádió

Fenntartják azt a döntésüket a skót egyház vezetői, hogy egy homoszexuális férfit neveznek ki az aberdeeni templom lelkipásztorává. A Kirknek is nevezett, a reformáció nyomában létrejött, protestáns skót egyház általános gyűlése 326 igen mellett 267 nem szavazat ellenében választotta meg a 37 éves Rev Scott Rennie-t, négyórás vita után.

Azonban a Queen's Cross templom gyülekezete elkutasította a kinevezést. A támogatók és az ellenzők ugyancsak az edinburgh-i találkozó épülete előtt tiltakoztak.

Rennie elvált, egygyermekes apa, és a Brechin Cathedral egyik presbitere, és amint mondja, nem titkolta el a Queen's Cross templom gyülekezete elől, hogy homoszexuális és partnerével lakik együtt. Amint a gyűlésre érkezett, úgy nyilatkozott: számos homoszexuális lelkipásztor van a skót egyházban, és most mindegyikük elégtételt kaphat.

Rennie azt az érvet is elutasítottja, hogy a kérdés megosztja az egyházat. Mint mondja, ez ugyanaz a kérdéskör, mint amikor a nők beiktatása körül zajlott, és csak azoknak érv, akik nem akarják, hogy bármi is változzon. Hozzátette: régen nem köveznek meg nőket és házasságtörőket, változnak az idők.

Ugyanakkor négyszáz lelkipásztor és ötezer hívő írta alá a tiltakozó petíciót a kinevezés ellen. Egyikük, David Rendall úgy fogalmazott: a lelkipásztor olyasvalaki, akiről feltételezik, hogy a Biblia szerint él. Hozzátette: a Szentírás tanítása meglehetősen egyértelmű ebben a kérdésben - csak a házasság az egyetlen kapcsolat, ahol helye van a szexualitásnak.

Amint Jack Bell, a glasgowi Sion Baptista Gyülekezet lelkipásztora azt mondta: ellenzik a kinevezést, mégpedig Istennek a Bibliában kinyilatkoztatott szavai alapján.

Ugyanakkor Scott Rennie támogatói ugyancsak hatalmas demonstrációt rendeztek érte. Ewen Gilchrist lelkipásztor szerint például nagyobb elfogadásra volna szükség. Szerinte el kell ismerni az ember szexualitásának sokféleségét, és ez a "gazdagságot" életünkben és hitünkben is el kell fogadni.

Kirk orders ban on gay minister debate

Vállalni a másokért való életet

Pozsgay Imre: Szemünk előtt zajlik egy rendkívül rossz kormányzás, amelyben az állam eszközeit már elpazarolták

"Nagy szüksége van az országnak az egyházak közösségteremtő és erkölcsi erőforrásaira" – mondta lapunknak Pozsgay Imre. A volt államminiszter előadást tartott a keresztény egyházak küldetéséről és nemzeti felelősségéről rendezett konferencián, amelyen a legtöbben a lelki megújulást sürgették.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szerint megmaradásunk feltétele, hogy Európa, s benne Magyarország, visszatérjen a keresztény gyökerekhez (Fotó: Burger Zsolt)

"Megmaradásunkat, az ország jövőjét csak a magyarság lelki megújulása biztosíthatja. Az egyház küldetése és felelőssége, hogy a fentről kapott mennyei erővel úgy szolgálja, nevelje a nemzetet, hogy az erősebb szellemi és erkölcsi közösséggé válhasson" – olvasható A keresztény egyházak küldetése és nemzeti felelőssége című konferencia zárónyilatkozatában. A pénteki rendezvényt szervező Magyar Konzervatív Alapítvány elnöke hangsúlyozta: hazánk legnagyobb hiányossága ma az, hogy az emberek egymás közötti és Istennel való kapcsolata megszűnt.

Hasonlóan értékelte a helyzetet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, amikor úgy fogalmazott: a megmaradás feltétele, hogy Európa, s benne Magyarország, visszatérjen keresztény gyökereihez.

"A keresztény ember identitása ugyanis abban áll, hogy a saját érdeke elé helyezi a közösségét, hogy vállalja a másokért való életet" – mondta, majd hozzáfűzte: napjaink gazdasági válsága csupán végső következménye egy hosszú folyamatnak, amelynek során "a nyugati ember elvesztette kapcsolatát a transzcendens világgal". Ennek – Bábel Balázs szavai szerint – kézzelfoghatók a tünetei: az elharapódzó korrupció, valamint az, hogy a dolgokat nem az értékük szerint mérik. "Elég csak összehasonlítani egy ápolónő és egy menedzser fizetését. Elképesztő a különbség" – mondta.

Hegedűs Lóránt református püspök egyebek mellett arról beszélt, hogy ma "apokaliptikusan veszedelmes végidőket" élünk, amikor az emberek nem hisznek semmiben. A hívőknek ezért a "Föld sójának és a világ világosságának" kell lenniük. Ennek feltétele azonban az, hogy önfeláldozók legyenek.

A szolidaritás, a cselekvő szeretet fontosságát hangsúlyozta Majnek Antal kárpátaljai püspök is, ő az Ukrajnában élő magyarság nehéz helyzetéről beszélt, és hangsúlyozta: az egyház feladata az evangélium hirdetése mellett a nemzettudat megőrzése is. Mint mondta, ebben elengedhetetlen szükség van a magyar állam támogatására is, "mert egyedül nem bírjuk". Megemlítette az egyik legújabb ukrán törvényt, amelynek alkalmazása akár a nemzeti iskolák teljes megszűnését is magával hozhatja.

Egyház és állam címmel tartott előadást a konferencián Pozsgay Imre. A volt államminiszter lapunknak úgy fogalmazott: az állam nem határozhatja meg a felekezetek szerepét, a felekezetek viszont véleményt mondhatnak az államról. Az egyház közösségteremtő és erkölcsi erőforrásaira nagy szüksége van az országnak. "Szemünk előtt zajlik egy rendkívül rossz kormányzás – fűzte hozzá –, amelyben az állam eszközeit már elpazarolták."

Kacsoh Dániel

Magyar Hírlap

Biserica apara constant familia crestina

COMUNICAT DE PRESĂ: Biserica apără constant familia creştină

Patriarhia Română a luat act cu surprindere de hotărârea Primăriei Generale a Capitalei de a aproba organizarea la baza Dealului Mitropoliei, în zilele de 22 - 23 mai 2009, a două manifestaţii publice de către mai multe asociaţii şi organizaţii care funcţionează fără binecuvântarea Sfântului Sinod şi urmăresc doar propria lor imagine şi publicitate.

Prin această decizie, factorii responsabili din Primăria Generală a Capitalei, fără să respecte libertatea Cultelor cu specificul lor religios, paşnic şi solemn, dovedesc că nu înţeleg incompatibilitatea manifestaţiilor zgomotoase de stradă cu spiritul de rugăciune, reculegere, pelerinaj şi evlavie de pe Dealul Mitropoliei, destinat doar organizării de ceremonii religioase.

Pe de altă parte, Patriarhia Română consideră inoportună orice manifestare publică prin care sunt negate direct sau indirect identitatea, integritatea şi demnitatea familiei creştine tradiţionale şi valorile etice şi morale ale societăţii. Astfel de manifestări, străine de tradiţia bimilenară a poporului român, nu fac altceva decât să creeze tulburare şi confuzie în detrimentul familiei şi al societăţii româneşti actuale.

Biserica Ortodoxă Română, atât la nivel central, cât şi local, derulează numeroase proiecte şi programe pastoral-misionare, social-filantropice şi spiritual-educaţionale destinate susţinerii familiilor aflate în dificultate. În acelaşi timp, în ultimii ani, s-a acordat o atenţie specială problemelor cu care se confruntă familia astăzi, într-un context secularizat (sărăcie, avorturi, violenţa domestică, abandonul şcolar, copii ai străzii, dispariţia copiilor, şomaj, imigraţie etc) prin organizarea de conferinţe internaţionale, seminarii, colocvii, dezbateri în eparhii şi şcolile teologice şi abordarea acestei temei în pastorale, predici, cateheze şi presa bisericească. În acest sens, posturile de radio şi televiziune TRINITAS ale Patriarhiei Române – de două ori pe săptămână – au în grila de programe emisiuni de apărare şi promovare a valorilor familiei, iar în publicaţiile Lumina sunt acordate constant spaţii largi unor articole şi materiale documentare pe aceeaşi temă.

BIROUL DE PRESĂ AL PATRIARHIEI ROMÂNE

Basilica.ro

Közszereplés a szószéken!

Május 22-én Budapesten a "A keresztény egyházak küldetése és nemzeti felelőssége" címmel szervezett konferencián az egyik legnagyobb hatást kiváltó - osztatlan elismeréssel fogadott - előadást egy fiatal felvidéki református lelkész, Somogyi Alfréd tartotta. Előadásának teljes szövegét közöljük.


ThDr. Somogyi Alfréd:

Az egyház képviselőinek a szerepe a közgondolkodás és közerkölcs formálásában

„A pap dolga a Miatyánk”, és különben is: a suszter maradjon a kaptafánál. Ez a jelenlegi megítélése és egyben fogadtatása is annak, ha a keresztyén egyház képviselője véleményt mond egy-egy társadalmi, hogy nem mondjam: politikai kérdésben. Ez a fogadtatás pedig nem más, mint a keresztyén emberek közösségének kirekesztése a társadalom életének alakításából. Halkan jegyzem meg: érdekes, hogy ezt a fajta kirekesztést egyetlen mai liberális elme sem ostorozza, sőt inkább a tőle megszokott lekezelő arroganciával válik a kioktatók hangadójává, mert ő még azt is jól tudja, zsigerből – liberálisan és hitetlenül – hogy mi a pap meg a suszter dolga.

Tisztelt Hölgyeim és Uram!

Sarkítva fogalmaztam meg gondolataimat a megadott témában, felvállalva ezzel az emberi tévedhetőség csapdáját, de annak az isteni igének az útmutatása szerint, amely nem ad lehetőséget a kompromisszumos középútnak. Az én Uram, Jézus Krisztus bízta ránk a Hegyi Beszédben, hogy „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van” (Mt 5,37). Szóval a pap és a suszter, meg az ő helyük...

Az egyház társadalmi szerepével és az egyház embereinek társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban jelenleg tapasztalható állapot – sajnos – a mi, egyházi, aktív asszisztenciánk mellett formálódott ilyenné. Röviden az általam látott indokokról:

1. A keresztyén egyházak, a Bastille-ostrom eszméiből fakadó, egyre erősödő támadások tüzében, lassan elálltak a hitvallásuk határozott és megalkuvás nélküli felvállalásától. Kihátráltak a konfliktusból. A belső megújulásuk és fejlődésük egyik lehetőségét, az egyházak számára még felvállalható társadalmi igények részleges kiszolgálásában lelték meg. Ennek következményeire élő példa előttünk a nyugat-európai keresztyén egyházak diakóniája és etikája. A szeretetszolgálatban – mivel az, az egyház sajátja – elfogadta az egyház az állam pénzét, támogatását, majd technikai irányelveit is. Ma már ott tartunk, hogy egy egyházi intézményben nincs rendszeres keresztyén istentisztelet, mert az sértheti a nem keresztyéneket. Az egyház végzi a társadalom által is elfogadott és nagyra becsült szolgálatát, de az állammal fennálló anyagi összefonódások miatt, egyre nagyobb kompromisszumokba kénytelen belemenni. Ez azonban nem teljesen a keresztelő jánosi út, hogy „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs; és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék” (Lk 3,11). Fontosabb lett az intézmény, mint az igehűség. Ennek a gyarló félrecsúszásnak egy olyan kiszolgáltatott helyzet lett a következménye, hogy a diakóniában kiszolgáltatott egyház pl. az egyneműek együttélésének egyházi megáldása tárgyában sarokba szorult. Nem mondhat úgy nemet, hogy annak ne legyenek rá nézve negatív társadalmi következményei. Hiába van megírva, hogy „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az” (3Móz 18,22), meg kellett és meg lehetett kreálni azt az egyházi ideológiát, amely a társadalmi nyomás miatt szalonképessé tette a dolgot az egyházi közgondolkodás előtt. Ott igen. De Isten előtt...?

2. Mai gyengeségünk további gyökere, hogy az egyház elhitette önmagával, hogy neki elsősorban lelki síkon kell mozognia. Az állam és az egyház kettéválasztása és – tájainkon – a szocialista ideológia hatalmi kényszere révén, az egyházaink bezárkóztak a templomok, parókiák, plébániák falai közé. Erre csak ráerősített az, hogy az isteni törvény és az evangéliumi parancsolat rovására teret nyert az ember világi jogainak ellentmondásokba torkolló szabadelvű kiszélesítése. Ma már mindenkinek mindenhez joga van. Ennek semmilyen bibliai alapja nincs. Az egyház visszavonulása a kegyesség térfelére, jó alapot szolgált a politikai ideológusoknak arra, hogy az egyházat mára egyenértékűvé degradálták minden más társadalmi szervezettel. A törvényalkotók megítélése szerint az egyház olyan, mint a kisállattenyésztők szövetsége, vagy a bélyeggyűjtők társasága. Pozitív megkülönböztetésben csak a lélekszáma, illetve tömegbázisa miatt részesül egy-egy kivételes esetben, nem pedig a keresztyéni mivolta, küldetése és szolgálata – vagyis egyházi sajátossága okán.

3. Ez a száműzetés ma már változóban van: az erődtemplomok ajtai már nyitva vannak, de még nem mertünk igazából kijönni az oltalmat jelentő falak rejtekéből. Még a mérlegelés idejét éljük, hogy kijöhetünk-e, vagy jobban járunk, ha még egy kicsit bent maradunk, erősödni? Kint különben is mindig ránk kiabálnak…

4. A mai állapothoz hozzájárult az egyház képviselőinek – és ezt most nagy általánosságban értem – magyarázható gyávasága is. Szebben fogalmazva a hitvalló bátorság hiánya. Az egyház fent említett kiszolgáltatottsága hatványozottan érvényesült a lelkészek, lelkipásztorok, papok személyével kapcsolatban. A szilárd hitből táplálkozó, rendkívül jó képzettségre támaszkodó, bátor nyitottság és kompromisszumok nélküli prófétai igazmondás helyett, szolgák generációi szocializálódtak hivatásukban aszerint, hogy „mit szabad, mit en-gednek meg az éppen aktuális hatalmasok”. És szubjektív, meg egzisztenciális okok miatt, csak elvétve találunk kiemelkedő bátorságú egyházi példaképeket, az Isten igazáért gályarab-ságot is vállaló, vagy buzogányt ragadó ősök nyomában.

Az állammal, vagy az államhatalmi szervekkel való kompromittáló lepaktálás szomorú tényét, csak a jelzésérték szintjén említem meg.

5. fontos tényező, mégis csak távirati stílusban jegyzem meg, hogy az intézményes egyházak társadalmi tekintélygyöngülésük természetes következményeként, kiszolgáltatottakká váltak a mammont kezelők bársonyszékei előtt. A gyülekezetek szétroncsolása miatt elmaradó anyagi forrásokat valahonnan pótolni kellett. Pironkodásra ad okot, hogy templomaink többségét csak külső támogatások révén tudtuk felújítani. Az egyházak finanszírozási modelljei, és azoknak témánkra gyakorolt, megragadható hatása sajnos nem fér bele mondanivalóm időkeretébe.

6. A jelen helyzet vázolásánál a legfontosabbat hagytam utoljára. Református lelkipásztorként Kálvin Jánost hívom segítségül. Rendkívül fontos, társadalmi rendet és történelmet formáló eszme az ellenállás joga. Ez a fontos jogelv a kálvini egyházszabályzatból vezethető le. A kálvini reformáció azt mondja, hogy szükség van az öntudatos védekezésre mindenféle elnyomással szemben. Először alaposan meg kell vizsgálni, hogy a felsőbbség méltó-e a hivatalára? Ha nem méltó, akkor megengedett az ellenállás. A lázadás jogosultságát pedig az adja, hogy mindenféle állami és társadalmi rendet az emberek alkotnak, ugyanazok az emberek, akik Isten népének közösségét – mai szóhasználattal – az egyházat is alkotják és jelentik. Ha tehát mindenféle állami rendet az Isten népének közössége alkot, akkor ebből következik a népfelség, a szabadság és az önigazgatás eszményének az alapja, amihez az egyháznak is köze kell, hogy legyen. Erről teljesen megfeledkeztünk, vagy éppenséggel lemondtunk, mondván: ma már a társadalomban végképp nincsenek túlsúlyban az egyházhoz tartozó emberek.

Ennyi bevezető alapozás után, lássuk, hogy kivel szemben fogalmazódhatnak meg az igényeink: kik az egyház képviselői? Közfelfogás szerint a lelkészek és a papok. Valóságban meg mindenki, aki az egyházhoz tartozónak vallja magát és valamelyik egyház be is fogadta őt a maga rendje szerint. Mi maradjunk a közfelfogással összhangban a lelkészek és papok szerepvállalásánál. Az alapkérdésünk eszerint így hangzik, hogy „politizáljon-e a lelkész”? Az egyértelmű válaszom: igen! Nem fogom a „politika”, és a „politizál” szó etimologizálásával keresni a válaszom keménységének enyhítését. Nem keresem, mert hitem szerint a Krisztust szolgáló egyházi ember pontosan érzi, hogy hol vannak a határai.

Higgyék el, kedves barátaim, hogy a szolgára nézve, még egy ilyen előadás szövegének megírásánál is nagy felelősséget és lelki vívódással járó terhet jelent Jézus szava: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem” (Lk 10,16). Ezért kell szólni, alkalmas és alkalmatlan időben. Ha kell: biztatni, ha kell: inteni, ha kell: visszatartani, még társadalmi és politikai kérdésekben is. Mert csak így tudjuk gátolni a romlást. Ezt pedig Jézus várja el tőlünk, hiszen Ő mondja: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban” (Mt 5,13-5). Ez az ige lerombolja a bezártságunk falait, és nevetségessé teszi a szekták és izmusok alibista eszméit a bűnös politikáról és a politizálni merő papok hitetlenségéről. Ezek az alibista eszmék csak arra jók, hogy az egyenes beszédtől rettegők, jóleső visszavonultságukban kényelmesen takarózzanak vele. Bezzeg a háttérben és a folyosón nekik is van véleményük: ismerjük ezt a típust.

Az egyház embere nem maradhat társadalmi elzártságban. Az Úr visszajött tanítványival a megdicsőülése után a hegyről, pedig milyen jó lett volna ott a tanítványoknak! És az Úr elküldte maga mellől a tanítványokat: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” (Mt 10,16). A tanítványnak ezt fel kell vállalnia, mert az okosságot és a szelídséget – vagyis a mértéket és a képességeket – van, aki megadja a vállalásához! Egyszerű előttem a útmutatás: „úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). A „világot” – mondja az ige, nem pedig a világtól elvonult kegyesek közösségét. Nagy különbség!

De, hogy a mai világban a lelkész és a pap közszereplése a szószéken, az utcán, vagy a helyi, önkormányzati, pártpolitikai, országos törvényhozási, vagy éppen európai szinten történjék-e? Botorság volna szabályozni. Ez mind az elhívás, a tálentum, és a megbízatás függvénye kell hogy legyen. Kígyóság és galambság – hitből fakadó és a személyes hittel összeegyeztethető következménye annak, hogy az Úr eszközként használja az övéit.

Ám ennek a politizáló egyházi embernek szerepe is kell, hogy legyen. Inkább szerepe, mint funkciója! A szerepe pedig nem pártpolitikai vagy ideológiai érdekek képviselete, hanem Krisztus képviselete. Tévedés ne essék, ez nem az állandó prédikálást jelenti mindenütt, hanem a krisztusi, a keresztyéni értékrend bevitelét oda, ahonnan azt kikoptatták, megroggyantva ezzel az egészséges társadalom alapjait. Példa: a házasságról, a családról, a közösségről, a nemzetről, az egyházról és a keresztyénségről való gondolkodás. Mindezek a dolgok Istentől való javak, amelyek megtartó értékét egyre nehezebb felmutatni. Relativizálódtak ezek a fogalmak. A házasság helyén szingliséget és élettársi viszonyt éltet a közdivat. A család helyét – számszerűségben – lassan elfoglalja a csonka család. A közösségek, rokonságok szétfeslettek az órafogaskerekek között, melyeket a megélhetés rúgója hajt. A nemzet – olyan kelevényektől szenved, amelyek rosszabbak, mint a vérszívó piócák. Az egyház helyét a plázák veszik át és vasárnapi családi programmá lesz a shopingolás. A keresztyénséget pedig még a minden problémánk megoldójaként felmutatott Európai Unió is csak, mint kultúrát kész fölvállalni! Hogyne volna itt szerepe a lelkésznek és a papnak! Minden egyes lelkésznek és papnak ki kellene mondani, hogy ez nem jól van így! És ha ezt kimondta, máris politizál. Állást foglal egy bizonyos értékrend mellett. És innen lehet továbblépni. Amikor azt tapasztaljuk, hogy trágár szájú parádés kocsisok furikázzák a közízlést Öszödre meg vissza, akkor kinek a dolga kimondani azt, hogy az Úr Isten soha nem állított és ma sem állítana az övéi élére olyan vezetőt, aki „leörömlányozza” az országát és államhatárokon kívül rekesztésre buzdítja elv-társait a nemzet szerves részével, még élő részével szemben. Ezt nem lehet semmissé tenni a szülőföldtől való anyagi jóvátétellel!

Illés prófétának annak idején ki kellett mondania Aháb királyról, hogy a kutyák fogják felnyalni a vérét, Jezábel királynéról pedig, hogy a kutyák eszik meg a tetemét Jezréel falainál. Kimondta: úgy lett! Ézsaiásnak ki kellett mondania, hogy Isten lehetőséget tár a népe elé: „ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival. De ha vonakodva elpártoltok tőlem, fegyver pusztít el titeket” (Ézs 1,20). Kimondta: úgy lett, következményekkel együtt. Jeremiás még jármot is akasztott a nyakába, hogy kiábrázolja a hűtlenség jutalmát: a fogságot. Ez is megtörtént. És az a Jónás, aki rühellé a prófétaságot, végül mégis ott harsogja Ninive utcáin az igazság szavát: még negyven nap… . Valamennyien politizáltak.

Azért hozom ezeket az ószövetségi példákat, mert úgy érzem, hogy az egyház képviselőjének szerepe – társadalmi szempontból – prófétai szerep kell, hogy legyen ma is. A lelkész és a pap politizálásának tartalma a krisztusi értékrend felmutatása az igazság és a lelkiismeret hangján. Vagyis annak kimondása, hogy az éppen aktuális kérdésben, mi a krisztusi értékrend szerint való! Tudom, idealizmusnak tűnik amit mondok, de ne feledkezzünk meg arról az igazságról, hogy a Tízparancsolatnál jobbat és tömörebbet még senki emberfia nem alkotott meg az Istennel és az emberekkel való együttélés legalapvetőbb normájaként. Az egyház embere ha nem a magáét szólja, hízelegve ezzel a viszkető füleknek, hanem az Istenét szólja, mert „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (ApCsel 5,29), akkor jót tesz. Persze garantált számára a megvetés, lenézés, kinevetés, és megszólás. Meg fogja kapni, hogy az ő dolga a Miatyánk és irány vissza a kaptafához! De nem kell komolyan vennie a bántást.

Beszélnem kellene a közgondolkodás és közerkölcs formálásáról. Direkt módon nem teszem. Akinek van füle a hallásra, az ennyiből is megértette, hogy hol van szerepe és mi a szerepe az egyház képviselőjének a közgondolkodás és közerkölcs formálásában.

Végezetül csak annyit, hogy hogyan lehet ezt a prófétai áldatlan feladatot elkezdeni? Beszélhetnék képzésről, felkészítésről, alkalmasságról, meg annak felméréséről. Inkább nem. Elkezdeni valahol annak a jézusi kérésnek a tudatosításánál lehet, amit az Úr főpapi imájában mond az Atyának: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Jn 17,15). S most nagyon szubjektív leszek: ha én elhiszem, hogy Jézusnak velem itt van terve, ebben a világban és elhiszem azt is, hogy az én teremtő és megtartó Uram megőriz ebben a világban minden gonosztól, akkor elkezdtem alkalmassá válni arra, hogy elnyerjem a feladatom végrehajtásához a kígyó bölcsességét és a galamb szelídségét. És nem tudok nem politizálni. Akkor az ige szerint való jót jónak kell neveznem, a rosszat meg rossznak. Az igent igennek, a nemet nemnek. A hazug politikust hazug politikusnak, a liberális szabadelvűt értékrombolónak, az igei alapokon állót pedig követendő példának. És ki kell mondanom felvidéki magyar református emberként, hogy állampolgári jogommal élve, keresztyénségem és magyarságom szerint kell szavaznom otthon, minden egyes választás alkalmával. Ha pedig átnézek a gúnyhatáron, akkor szomorú szívvel látok egy megvezetett népet, a saját fajtámat, akitől még a nemzeti önbecsülését is elvették a nép és a szabadság nevében. Ugye politizálásnak számít, ha azt mondom: nem sokban különbözne a magyarországi szocialista kormány összetétele, ha nincs 20 évvel ezelőtt rendszerváltás. Hogy mire alapozom állításomat? A magyar Országgyűlés egykori elnökét idézem, aki ellenzéki képviselőként tette fel a ma is aktuális költői kérdést: vajon le lehet-e szoktatni a rókát a tyúklopásról?

S ha valaki azt kéri tőlem, hogy tartsam meg magamnak a politikai meggyőződésemet, tisztelettel kell visszakérdeznem: mi az, amire még nem kíváncsi? Én ugyanis nem vasárnapi „egy órás” lelkész vagyok, aki lejőve a szószékről, befejezte a műszakot. Az egyház képviselője beszélhet hivatalból, de Krisztus szolgája csak szívből tud szólni. Mit hallgassak még el lelkipásztorként, az Úr méltatlan bár, de hivatalos szolgájaként? Ne beszéljek arról, hogy a hazugság bűn, mert politikai érdekből őszinteségi rohamként kifizetődőbb kommunikálni? Ne beszéljek a felebarát tulajdonának megkívánásáról, mert manapság mindenki eszerint él? Vagy a paráznaság elítélését is tegyük indexre, mert sokakat bánthat a parancsolat szava? Esetleg csak azért mert nem jó és nem kedves hallani: mondjuk az ember bűnös voltáról se beszéljek? De hát akkor nincs értelme beszélnem a bűnbocsánatról sem, a keresztről sem és Jézus Krisztusról sem…

Hiszem, hogy a mi magyar nemzetünknek – sok minden más előtt – leginkább evangéliumra van szüksége. Hitre és megtérésre, hogy ezen a lelkiségen alapozódhasson meg egy jó, egészséges, nemzetei konzervatív értékrend. Már elkezdődött a mi felelősségünk idejének visszaszámlálása. A farkasok már itt vannak… Nem vagyok benne biztos, hogy várni kell a példaképek spontán megjelenésére. Inkább kinevelni kell tudatossággal, és felkarolni a mutatkozót. Mert rajtuk és rajtunk is múlik, hogy a felnövekvő generációk mire lesznek képesek. Az egyháznak és az egyház emberének azért is kell politizálnia, hogy a rábízottak, az utánunk jövő korosztályok ne csak azt tudják eldönteni, hogy egy kereskedelmi tévécsatorna révén az „aktuális celeb” kijöjjön-e az őserdőből, vagy maradjon ott, hanem azt is, hogy mi az Istentől való, s mi nem! Képes kell, hogy legyen alaposan megvizsgálni, hogy a felsőbbség méltó-e a hivatalára? Tudjon különbséget tenni jó és rossz között, akár még akkor is, ha politikai pártról, vagy uram bocsá’, magáról a politikusról van szól!

Az egyház képviselőjének a felelőssége az igaz és hiteles megszólalásban és az azzal összhangban levő életében rejlik. Ehhez hiteles emberekre van szükség, akik a kompromisszumok és a kompromittálódások terhei nélkül szólalhatnak meg és cselekedhetnek, egyetlen biztos ponton: a Krisztus-kősziklán állva. Hiszen tudjuk: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31).

De látom a reális következményeket is. A megvetett és üldözött egyház vízióját, amely belül tisztul. És látom azt a néhány, Lélek által indított egyéniséget: szolgát, aki – Ady Endrét parafrazálva – nem kezd el bámészkodni és fütyörészni, ha a bamba gatyás társakra tekint. Hanem vállalja a megvetettség és megbélyegzettség állapotában is a megszólalás prófétai felelősségét. És nem töri meg őt sem külső ideológia, sem belső egyházi intrika, sem az elvtelen politikai hatalmasságok heródesi rettegéssel ötvöződő gyűlölete.

S hogy ezt miért teszi? Mert ismeri, komolyan veszi és hiszi az ígéretet: „Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában” (Jel 3,12).

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Felvidék Ma

A keresztény egyházak küldetése és nemzeti felelőssége

A keresztény egyházak küldetése és nemzeti felelőssége – konferencia Budapesten


A budapesti Szent Margit Gimnázium dísztermében május 22-én „A keresztény egyházzak küldetése és nemzeti felelőssége” címmel konferenciát szervezett a Magyar Konzervatív Alapítvány. A neves elődók közé két felvidéki személyiséget is meghívtak, Duray Miklóst, az MKP stratégiai alalenökét és ThDr. Somogyi Alfréd S.A református lelkipásztort.

A konferencián dr. Zétényi Zsolt, a Magyar Konzervatív Alapítvány elnöke tartott bevezető előadást, majd előadók rangos névsora következett. Hegedűs Lóránt református püspök a kereszténységről, megmaradásunk esélyéről fejtette ki véleményét. Majnek Antal Kárpátalja katolikus püspöke a kárpátaljai katolikusok, magyarok és nem magyarok helyzetéről, valamint a szórványmagyarság érdekében kifejtett erőfeszítéseiről tartott előadást.

„Ti vagytok a Föld sója”, ez volt Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek nagyívű felszólalássának mottója.

Pozsgay Imre előadásában meggyőző erővel érvelt amellett, hogy nemzeti érdekünk az egyház szerepvállalása a közösségi munkában. A nevelésben, a szociális ellátásban az államnak a lehető legtöbb feladatot kellene az egyházakra bíznia, megfelelő anyagi támogatás mellett, mert ez az egész nemzet felemelkedését eredményezné.

Duray Miklós előadása

Duray Miklós az európai integráció és a kereszténység kapcsolatáról fejtette ki gondolatait, hangsúlyozta, hogy Európának ragaszkodnia kell a kereszténységhez, mint működési elvéhez. A magyar nemzeti érdekeket is egy keresztény alapokra épülő unióban tudjuk leginkább érvényesíteni.

Dr. Bíró László katonai ordinárius az egyháznak a család védelmében kifejtett erőfeszítéseiről szólt, majd Spányi Antal megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió elnöke az egyház szerepéről a média terén, a szekularizált társadalomban.

Szabó Gyula, a Magyar Műhely Alapítvány elnöke, mezőtúri katolikus pap, mint egy alapítványi oktatási intézmény vezetője arról tartott előadást, hogyan lehet a mai fiatalokat megnyerni.

Somogyi Alfréd előadása közben

Somogyi Alfréd, apácaszakállasi református lelkész volt minden bizonnyal a konferencia egyik meglepetése a budapesti hallgatóság részére, feszült figyelemmel követték az egyház szereplővel szemben megfogalmazott elvárásait, a közgondolkodás és közerkölcs formálásában.

Gärtner Júlia, a konferenciának helyet adó nagyhírű Szent Margit Gimnázium vezetője az egyháznak a magyar oktatási rendszerben és az ifjúság nevelésében vállalt szerepéről és feladatairól tartott előadást, majd Véretsaljai László jezsuita szerzetes a múlttal való szembenézést sürgette, az egyház hitelességének helyreállítása érdekében.

A konferencia elhangzott előadások üzenetét végül dr. Bene Éva, a konferencia egyik szervezője összegezte, ismertette a konferencia zárónyilatkozatát.

Felvidék Ma

Szent Háború - bibliai idézetekkel

Nyilvánosságra kerültek a Bush-kormányzat idejéből azoknak a belső sajtótájékoztatóknak, jelentéseknek a fotói, amelyeket az iraki háború motiválására bibliai idézetekkel és hozzá társított háborús képekkel láttak el. Sokan felháborítónak találták, hogy a Pentagon "teológusai" és a Bush-adminisztráció nemcsak hogy "keresztes háború"-ként próbálta tudatosítani az iraki inváziót, hanem erre sajátosan válogatott bibliai idézeteket is felhasznált.

Olvassa el a Washington Post cikkét és tekintse meg a GQ diavetítését!

Holy War, Pentagon Style


Onward, Christian Soldiers!
(slideshow)

Beatles-harangjáték

A Liverpool-i katedrális harangjai a város híres szülöttének, a Beatles-tag John Lennon-nak is emléket állítva az "Imagine" című szám dallamát játszák. A nem éppen vallásosnak mondható dal ( "Imagine there's no Heaven" ) sokakban befolyásolta Istenhez való kapcsolatukat - ezért döntöttek a szám mellett. A harangjátékot hosszas gyakorlás előzte meg, egyszerre hat ember kell megszólaltassa.

Csiha Kálmán '89-ben (videó)

Csiha Kálmán a '89-es romániai forradalom napjaiban

A Parókia Portál egyik munkatársa a '89-es romániai forradalom napjaiban egy segélyszállítmánnyal együtt eljutott Marosvásárhelyre és riportot készített az akkor vásárhelyi esperessel, Csiha Kálmánnal.

Késő este, a parókián, egy pislákoló 40-es izzó fényénélnél készült a VHS felvétel. A későbbi püspök személyes vallomása az eseményekről, az új feladatokról, lehetőségekről, szükségekről reménységről

Videó letöltése

(52,2 Mb .avi)