2008. október 17., péntek

Régészeti lelet 230-ból: Jézust istenként tisztelték



A Jézus istenségét kétségbevonó filmek, dokumentumfilmek, félremagyarázott vagy hamisított régészeti leletek után végre egy autentikus régészeti lelet, mely bizonyítja, hogy a korai keresztények már Isten-ként imádták Jézust.

A megiddói régészeti lelet egy 230-ra datált imahely mozaik padlóköve mely nemcsak Isten-nek nevezi Jézust, hanem a gyülekezet támogatóiként egy római centúriót (Gaianus) és egy asszonyt (Akeptous) is megnevez, egy pogányokból is megtért korai gyülekezet bizonyítékát is adva.

Kiváló cáfolat ez a lelet azon vádakra, hogy Jézus istensége csupán 4. századi találmány, Nagy Konstantin és a niceai zsinat dogmája. A lelet eredetiségét és datálását Yotam Tepper jeruzsálemi vezető régész is elismerte, sőt akár korábbi datálhatóságát sem cáfolta.

A felfedezést egy 2009-ben Ausztráliában megjelenő dokumentumfilm-sorozatban mutatják majd be, amely a The Life of Jesus címet viseli majd a Centre for Public Christianity és az Anglican Media Sydney közös produkciójában - olvashattuk Dr. John Dickson-tól, a CPC alapítójától és a film gazdájától.


Ground-breaking dig backs Jesus' Divinity
Dr. John Dickinson
Center for Public Christianity
The Christ Files



Nincsenek megjegyzések: