2008. október 9., csütörtök

Ravasz László imája a zsidókért



Méhely Lajos:
RAVASZ LÁSZLÓ IMÁJA A ZSIDÓKÉRT

"— Ravasz püspök vasárnap a zsidóságért imádkozott. A budapesti-skót misszióban vasárnap este Ravasz László református püspök tartott előadást "Építők, akik a követ megvetették" címen. A skót misszió előadássorozata igen nagy érdeklődést váltott ki minden oldalon, mert valamennyi előadás a zsidó kérdéssel volt kapcsolatos. Ravasz László vasárnap esti előadását is ebben a témakörben tartotta. Ravasz László nagyszámú hallgatóság feszült figyelme közben kijelentette, hogy a zsidóknak Krisztushoz való megtérítése a kereszténység legfőbb feladata, mert Krisztus már az Apostoloknak megmondotta, hogy szívének Jeruzsálem fiai a legkedvesebbek. Előadását azzal fejezte be, hogy ne maradjanak a zsidók továbbra is kiközösítettek, ne legyenek továbbra is szétszórtak, hanem térjenek meg Krisztushoz és így teremtsék meg a lelki Izraelt. Az előadás után, mint mindig, ima következett. Ez alkalommal maga Ravasz László mondotta el az imát és a jelenlevők meglepetésére és megilletődésére az egész imát a zsidóságért való fohászkodás töltötte ki. — Imádkoznunk kell — mondotta — a zsidóságért, amelyért oly kevesen, imádkoznak, mert ő az Isten kiválasztott népe. Az előadás és ima után zsoltárokat énekeltek."


Bizonyára nem kell kiemelnem, hogy az aranyszájú püspök úrnak ez a nyílt "hitvallása" minden faját és hazáját szerető magyar embert mélységes szomorúsággal töltött el s ennek egyik visszhangja ez az én írásom.


Nem mint hitvitázó, aki nem vagyok, hanem mint egyszerű magyar ember, annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a püspök úr a zsidókérdésben oly leplezetlen nyíltsággal elfoglalt álláspontjával nemcsak a magyarság létérdekeivel, hanem — az én érzésem szerint — a kereszténység szellemével is szöges ellentétbe került.


Nehogy engem, mint katholikus vallású embert, valaki a felekezeti elfogultság vádjával illethessen, fentebbi szavaim igazolására egy olyan kútfőhöz folyamodom, aki vallás- és egyháztörténeti kiváltságos tekintélyével kiválóan illetékes a szóbanforgó kérdés megvilágítására.


Ez a férfiú Luther Márton, aki "A zsidókról és az ő hazugságaikról" szóló, 1543-ban megjelent művében1[1] ekként nyilatkozott: "...nem azért írok, hogy a zsidókat megtérítsem, mert ez annyira lehetetlen, mint akár az ördögnek a megtérítése." "Nagyon jól tudom, hogy mint mindent, úgy ezt is tagadják, azonban Krisztus ítéletével egyezik, hogy mérges, keserű, bosszúálló, alattomos kígyók, orgyilkosok s a sátán fiai, akik alattomban szúrnak és károsítanak, mert nyíltan nem merik megtenni." "Az én véleményem az, hogy ha nem akarunk a zsidóság gyalázásában résztvenni, akkor elkülönülten kell élnünk s országunkból ki kell őket űznünk. Ez a legközelebbi s legjobb tanács, mely mind a két párt nyugalmát biztosíthatja."


Luther eme szavai mindenesetre másképp hangzanak, mint Ravasz László püspök úrnak az az érthetetlenül tágkeblű szentenciája, hogy "a zsidóknak Krisztushoz való megtérítése a kereszténység legfőbb feladata."


Valószínűnek vélem, hogy a püspök úr szemében a vittenbergi reformátor nem tekintély, mert bizonyára Geleji Katona Istvánnal, az erdélyi református egyházkerület egykori hírneves püspökével tart, aki szerint Luther Márton "sem nem próféta, sem apostol nem volt s a keresztyén vallásnak a bálványozás maradványaitól való teljes megtisztítását Kálvin János végezte el", azonban, ha így volna, akkor ne feledkezzék meg róla, hogy éppen az ő nagytekintélyű kartársának, az egész Magyarország és Erdély helvét hitvallású kereszténysége előtt még ma is dogmatikus erejű tanítása a legnagyobb élességgel fordul a sidózók, vagyis a szombatosok ellen.


Az ő ösztönzésére történt, hogy I. Rákóczi György fejedelem 1638-ban kimondatta az erdélyi országgyűléssel, hogy a szombatosok vallásos mozgalmát el kell fojtani. A zsidózó magyarokat tömegesen elfogják s lefejezésre és jószágaik elkobzására ítélik; kegyelemből várfogságra hurcolják valamennyit s kényszermunkát végeztetnek velük.[2] Pedig hát a jámbor szombatosok csak olyan talmi zsidók voltak!


S ha a püspök urat még a saját felekezetének nagyjai sem tudnák zsidószeretetében megingatni, akkor vegye fontolóra a római katholikus egyház állásfoglalását, amelynek már csak azért is van némi köze Krisztus tanításához, a kereszténységhez és a zsidókhoz, mert a reformációnak akkor még csirája sem volt meg. A katholikus egyház pedig teljes másfélezer éven át távoltartotta magától a zsidóságot, amiről az elvirai (306), epaonei (517), orléansi (541), maconi (581), toledói (633), konstantinápolyi (681), esztergomi (1114), avignoni (1226), bécsi (1267), prágai (1349), salzburgi (1418), milánói (1565) és pozsonyi (1822) zsinat határozatai tanúskodnak.[3]


Sőt még a görögkeleti egyház is behatóan foglalkozott a zsidókérdéssel s az ökumenikus zsinatok a leghatározottabban elzárkóztak a zsidóktól.


Igaz, hogy ez már nagyrészt a múlté, mert legújabban éppen a keresztény egyházak papjai tárnak kaput a zsidók beözönlésének, teljesen megfeledkezve róla, hogy a vallását elhagyott zsidó semmiképp sem válhatik el az ő zsidó fajától és attól elválaszthatatlan zsidó lelkületétől.


Ezzel mindenki tisztában van, aki csak némiképp is jártas az élettudományban, sőt minden őszintébb zsidó is elismeri, aki nem csinál titkot belőle, hogy a kikeresztelkedett zsidó is mindig zsidó marad, aki faja minden kötelmének alá van vetve,[4] sőt még a keresztényekkel való összeházasodás sem tudja a zsidót megváltoztatni, mert "bármilyen nővel kötött házasságunkban a mi fajtánk az uralkodó s mindig csak kicsi zsidók lesznek belőle," mondja Eduard Gans mély szakértelemmel.[5]


Egy másik zsidó pedig nem csekély önérzettel hangoztatja, hogy "akik tőlünk beolvadást követelnek, azok vagy még mindig nem tudják, hogy az ember nem bújhat ki a bőréből s akkor esztelenek, vagy tudják s akkor szégyenletes meghazudtolást és lealacsonyodást kivánnak tőlünk, mert azt akarják, hogy árjaságot színleljünk, ösztöneinket elfojtsuk s az árjának reánk nem illő bőrébe csússzunk be, amivel halálosan megsértenek bennünket."[6]


És hogy lehetne az a nép Isten "választott népe," melynek a papjai sohasem ejtik ki Krisztus nevét, hanem bolondnak, varázslónak, istentelennek, bálványimádónak, kutyának, korcsnak, a kéj gyermekének, kurafinak stb. nevezik."[7]


Sőt Mózes könyveiből és a talmudból, tehát a zsidóság szent könyveiből, világosan bebizonyítható, hogy a zsidók nem "kiválasztott," hanem az ő Istenüktől megátkozott nép, amely "hamis esküje és a szövetség megszegése miatt isteni törvények szerint méltó a halálra," mondja A. Fetz, a kitűnő exegéta.[8]


Ennek ti. az a magyarázata, hogy a zsidók az ő Istenükkel, Jahvéval, kötött s az egész nép esküjével megerősített szövetséget nem tartották meg, miért Jahve megátkozta őket: "Judát is eltávolítóm színem elől, mint eltávolítottam Izrael s a kiválasztottam várost, Jeruzsálemet is" (Királyok könyve, II, 23, 27). Jeremiás próféta szerint: "…odaadom őket (t. i. a zsidókat) a föld valamennyi királyságának, hogy bántalmazzák őket" (15. fej., 1—6), továbbá "ti (Izrael és Juda) elhagytatok, azért reátok emelem kezemet s összezúzlak benneteket."


Világosan kitűnik ez Máté evangéliumának eme szavaiból is: "Azért mondom nektek, elvétetik tőletek (t. i. a zsidóktól) az Isten országa és oly népnek adatik, mely meghozza annak gyümölcsét" (XXI. fej. 43. vers). Még sok hasonló idézettel lehetne bizonyítani, hogy a zsidókat az ő Istenük eltaszította és megátkozta s ezt nemcsak Mózes és Dávid király, hanem az ő papjaik is elismerték, így Johannan és Ismael bar Nachmann rabbi (Midras Echa Rabati).


Mindazonáltal Ravasz László püspök úr szíve megtelik könyörülettel és túláradó emberszeretettel s imádkozik a sajnálatra méltó, szegény zsidóságért, "amelyet ma annyian üldöznek és bántanak és amelyért oly kevesen imádkoznak"!


Szinte megdermedve olvassuk e sorokat, mert nem tudjuk elhinni, hogy ebben a borzalmas időben, amikor a mi ellenségeink, az októberi és márciusi zsidólázadások következtében ronggyá tépték az ezeréves Magyarországot, amikor ezer sebből vérzik a nemzet s a magyarok ezrei a végső nyomor és kétségbeesés martalékai, akkor egy magyar egyházfejedelemnek nincs sürgősebb teendője mint a "kiválasztott népért", tehát minden nemzsidó népnek esküdt ellenségéért imádkozni!


Az ember szer etet valóban nagy és keresztény s előttem sem ismeretlen erény, én azonban; e tekintetben Koflerrel, a theológia, tudós doktorával tartok, aki helyesen mondja, hogy a zsidó szeretete hamis emberszeretet, mert ha a báránybőrbe bújt farkast kíméljük, akkor elvész a mi nyájunk.[9]


Én, ha református volnék, megkérném a mi aranyszájú püspökünket, ne pazarolja lelke virágait a zsidókra, mert azoknak minden legkisebb szirmára az oly gáládul eltiport, agyongyötört s lelkiségében is mélyen megrendült magyarságnak van szüksége, amelyet valóban az egész világ üldöz s legkíméletlenebbül éppen "az Isten kiválasztott népe."





[1] M. Luther, Von den Juden und ihren Lügen, 1543.

[2] Pintér Jenő Magyar irodalomtörténete, III, 1931, 141. l.

[3] M. Anzias-Turenne, The Law of the Church and the Jews; British Guardian, 1924, júl.-aug. füz. és Les Juifs et le Droit Ecclésiastique; Revue Catholique des Institutions et des Droit, 1893. okt.

[4] Archives Israelites, Paris, 1864.

[5] Jäger, Entdeckung der Seele, 3. kiad. I, 247. l.

[6] Die Welt, Wien, 1896. 45. sz.

[7] Laiblc, Jesus Christus im Talmud; Schriften des Institutum Judaicum in Berlin, 10. sz. (függelékében a héber ősszöveggel, melynek Jézust becsmérlő szavai a mai nap használatos talmudból ki vannak hagyva. Ezeket — beavatottak szerint — a rabbinak élőszóval kell tanítania).

[8] A. Fetz, Weltvernichtung durch Bibelforscher und Juden, München, 1925, 141. l.

[9] I. A. Kofler, Katolische Kirche und Judentum, 1931, 21. l.

Forrás: Betiltva.com

Nincsenek megjegyzések: