2008. október 11., szombat

Imádság a törvényhozókért

A Magyar Köztársaság új Polgári Törvénykönyvéről szóló T/5949. számú törvényjavaslatával, amelynek számos rendelkezése sérti a család és annak hagyományos alapja, a házasság intézményét és ellentétes a Köztársaság Alkotmányának a házasságot és a családot védő alkotmányos alapelvével, a Dobogókőn tartott családpasztorációs papi találkozó is foglalkozott.

A szeptember 29. és október 1. között tartott ülésen Lábady Tamás jogász beszámolt arról, hogy a 9 éve készülő, neves jogászok által kidolgozott tervezetet pár hónap alatt alaposan átdolgozta a jelenlegi igazságügy minisztérium, számos helyen fellazítva a törvényt. Jelenleg folyik a parlamenti vita, amelyről kevés szó esik a médiában, de elfogadása súlyos károkat okozhat társadalmunknak.

A papi találkozó résztvevői meghallgatva és megvitatva az elhangzott előadásokat, javasolják a paptestvéreknek, hogy szentmiséikbe illesszék be az alábbi könyörgést:

Szentlélek Úristen!

Áraszd ránk, magyar népünkre, különösen pedig a törvények megalkotóira és a végrehajtásukért felelősökre megvilágosító kegyelmedet, hogy a jogalkotásban és törvénykezésben mindig az igazság és az erkölcsi értékek érvényre juttatásán fáradozzanak; korunk életellenes kihívásaival bátran szembe szállva a társadalom és annak építő eleme, a család javát, az élet tiszteletét és sérthetetlenségét, ezáltal pedig a jövőt szolgálják. A Magyarok Nagyasszonya és a magyar szentek közbenjárására, Krisztus a mi Urunk által. Amen.

Magyar Kurír, október 11.


Megj.: protestánsok esetében az utolsó mondat kihagyandó vagy módosítható.


Nincsenek megjegyzések: