2009. november 17., kedd

Partvis és Biblia a betörők ellen

Magyar Nemzet

http://www.bbc.co.uk/worldservice/assets/images/2009/11/16/091116170301_maisie226.jpg

A partvis és a Biblia segítségével kergetett el két betörőt egy 82 éves ír asszony – írja a BBC. Maisie Chapman a Belfast keleti részén található Oberon Street lakója. Éppen szombat délutáni pihenőjét töltötte, amikor hirtelen éles zajra lett figyelmes. Felállt, hogy körülnézzen a lakásban, és egy férfit pillantott meg a folyosón, aki rendőrnek vallotta magát, ezt azonban nem tudta bizonyítani.

Az asszony hallotta, hogy valaki az emeleten a hálószobáját igyekszik átkutatni. „Tartok egy söprűt az ajtó mögött. Felkaptam, és jól elpáholtam a fickót – mondta Maisie a BBC-nek. – Amikor kezembe vettem a partvist, megfogtam a Bibliát és azt mondtam: ez itt az Úr szava. Gonosz csirkefogók voltak, de azt hiszem, megijeszthettem őket, egyikük remegett, mint a nyárfalevél.”

Az asszony ezután felment az emeletre, ahol a másik férfi tartózkodott. „Lelökött az ágyamra, erre én sikoltozni kezdtem. Azt mondta, hagyjam abba, de én nem hagytam. Erre a szám elé tette a kezeit. Nem kaptam levegőt, de aztán sikerült kiszabadítani az egyik kezem, és félrelöktem a betolakodót” – meséli Mrs. Chapman. – Aztán lebotorkáltam a lépcsőn, át a szomszédhoz, és hívtam a rendőrséget.”

A meglepett betörők kénytelenek voltak üres kézzel távozni a házból. Az özvegyasszonyt megrázta az eset, bár ezelőtt már kétszer betörtek hozzá, ő azonban azt mondja, már ötven éve az Oberon Street lakója, és holmi csirkefogók miatt aztán nem hajlandó elköltözni.


Nincsenek megjegyzések: