1. Amikor Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam" (Jn 14,6) - azt akarta, hogy minden ember egyedül Krisztus engesztelő halála és az Őbenne való hit által meneküljön meg (Jn 3,16).
2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk egy általános vallásosságra, azaz egy felsőbb erőben való olyan hitre, amely valamilyen vallás vagy világnézet lenyomatát viseli.
3. De nem is vonatkoztathatjuk egy önkényes spiritualitásra vagy kegyességre, ugyanis az ilyen nem is lenne már keresztyén, ha nem a Jézus Krisztus engesztelő halálában való hitből nyerné az erejét.
4. Az ember bűnössége és Isten haragja minden egyes embert mindaddig sújtja, ameddig az ember valódi bűnbánatot nem tart, azaz ameddig Krisztus testének a kegyelem és hit által tagjává nem válik (Jn 3,36; Kol 1,18-23).
5. A Németországi Protestáns Egyháznak (EKD)[1] és más keresztyén egyházaknak nem szabad a bűnbánatot szükségességtelennek nyilvánítaniuk és ugyanígy nem szabad elhallgatniuk a bűnbánatra való felhívást saját, tragikusnak nevezendő döntéseik és egyházi jogszabályok alapján.
6. Egyetlen egyház sem engedhet el vagy bocsáthat meg egyetlen vétket vagy bűnt sem, csakis ha Krisztus engesztelő halálának tulajdonítja és igazolja, hogy a bűnök és vétkek el vannak engedve és meg vannak bocsátva. Természetesen éppen ezért az egyháznak állandóan a bűnök megbocsátásának örömhírét kellene hirdetnie; ha ezt a szolgálatot semmibe veszi, azoknak a bűnei, akik elől ezt elhallgatta, továbbra is megmaradnak (Mt 28,18-20; Mt 18,18; Jn 20,23).
7. Isten senkinek nem bocsátja meg vétkét anélkül, hogy egyúttal alá ne vetné alázatosan a megalázkodót mindenben az igazi főpapnak, Jézus Krisztusnak (Zsid 7,17; Zsid 4,14-5,9).
8. Az Isten kijelentés Jézusról, mint az Igazságról az élőkre és haldoklókra nézve elengedhetetlen az üdvösségre nézve; ennek megfelelően nekik semmi mást nem szabad hirdetni, mivel az hamis, egy „másik evangélium” lenne, amely nekik semmilyen lelki és örök hasznot nem hozna (Gal 1,6-10).
9. Ezért tesz a Szentlélek, amely Isten Igéjén keresztül tevékenykedik, jót velünk szemben, amikor a lelki halál állapotában felmutatja a legnagyobb szükségünket és elveszettségünket (Jn 16,7-11; Róm 10,17).
10. Tudatlanul és hibásan járnak el azok a pásztorok, akik az élők és haldoklók Jézus Krisztussal való találkozását az utolsó ítéletre tartogatják (Jn 5,22-24).
11. A vélemény, hogy sok különböző vallás és világszemlélet, valamint/ vagy akár az álkeresztyén vallásosság bármely formája révén el lehetne nyerni az üdvösséget, olyan gyom, amit nyilvánvalóan azalatt hintették el, amíg az egyház lelki vezetősége aludt.
12. Eredetileg az emberek az üdvösséget nem a megtérésük előtt, hanem az után nyerték el, mintegy az isteni gyermekségük bizonyítékaként.
13. A keresztség által Krisztusban meghaltak (Róm 6,4) a lelki újjászületés (Tit 3,5) által a bűnök uralma alól megszabadulnak, és a vallásos előírások és a mózesi törvény számára már halottak (Róm 7,4), mivel kegyelemből és nem cselekedeteik által igazulnak meg, és azáltal nyerték el a megváltást (Ef 2,8-9).
14. Ha egy ember magatartása és az Istennel való kapcsolata nem tisztázott, az gyakran nagy félelmet támaszt benne, vagy elnyeli a közönyösség. Az egyházaknak az a feladatuk, hogy az embereket ebben a helyzetben ne hagyják cserben.
15. Ez a félelem és rémület, csakúgy mint a közönyösség érzése a jogos félelem vagy az Isten ítéletétől való menekülés jele; az embereknek ezért nem a hamis békesség csalóka leplére van szükségük, hanem a bűnösöknek szóló feloldozás evangéliumára, amely egyedül Jézus Krisztuson keresztül történhet.
16. A Biblia tanúsága szerint a halál után megkülönböztetik, örökre elválasztják egymástól a mennyet és a poklot, a megmenekülést és az elveszettség állapotát. (Jel 20,11-15).
17. Ezért nyilvánvalóan az embereknek világszerte ugyanúgy szükségük van Isten ítéletének hirdetésére, mint Isten szeretetének hirdetésére.
18. Nyilvánvaló az is, hogy sem ész- sem bibliai érvekkel nem bizonyítható, hogy emberek lehetnek olyan állapotban, amelyben ne lennének Jézus Krisztus – mint „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29) – engesztelő áldozatára ráutalva Isten előtt.
19. De az sem bizonyított, hogy minden ember tudatában van és biztos afelől, hogy rászorul a megváltásra jóllehet Isten igéje azt ezen a helyen félreérthetetlenül kifejezi (Róm 3,23-24).
20. Tehát a Biblia minden bűn teljes megbocsátása alatt nem egyszerűen minden ember büntetésének elengedését érti, hanem csak azokéit, akik Jézus Krisztus kereszthalálára és feltámadására hittel hivatkoznak (Róm 3,21-22).
21. Tehát tévednek azok a prédikátorok, akik azt mondják, hogy más vallások, saját cselekedetek vagy egy elvont „jó”-hoz való ragaszkodás az embert minden büntetés alól feloldozhatná és megszabadíthatná.
22. Éppenséggel semmit nem enged el Isten az embernek, aki nem szívből tér meg és ezért nem nyer bűnbocsánatot.
23. Ha valaki egyáltalán megkaphatja minden bűnnek bármilyen elengedését, akkor biztos, hogy ezt csak azok kaphatják meg, akik szájukkal Uruknak vallják Jézust, és szívükkel hisznek benne, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból (Róm 10,9).
24. Emiatt szükségszerű, hogy a nép nagy részét megtévesztik a minden emberre vonatkozó istengyermekség mindenestül és fellengzősen adott ígéretével.
25. Amennyire felelős minden keresztyén ember az evangélium hirdetéséért általánosságban, ugyanannyira felelős bármely püspök, presbiter, lelkipásztor vagy pap a saját hatáskörében különösképpen.
26. Nagyon jól teszik az egyház és a képviselői, ha nem ígérnek az embereknek hamis megbocsátást, hanem imával és közbenjáró könyörgéssel a megtérésükért és örök üdvösségükért szállnak síkra.
27. Tévtanításokat hirdetnek azok, akik azt mondják, hogy az ember alapvetően jó és így tehát a halál után a lélek automatikusan a mennybe jut.
28. Biztos, hogy amint az ember bűnösségéről szóló üzenetet elhallgatják, az egyház társadalmi tekintélye és a hamis béke megnőhet, de közbenjáró szolgálat és Isten igéjének a törvényben és az evangéliumban meghirdetése nélkül az egyház nem Isten akarata szerint cselekszik.
29. Ki tudja, hogy vágyódik-e minden emberi lélek egyáltalán a mennyországba? Több ateistánál vagy a sátánistáknál például ez nem úgy tűnik.
30. Mindenki, aki biztos a saját megbánásának valódiságában (a Szentlélek által munkált, az ember eredendő bűnösségének tudata alapján) és Isten Igéjének erre vonatkozó vigasztalása felől, tudhatja, hogy Krisztus őránézve is kivívta a bűnök büntetésének teljes elengedését.
31. Tehát akárhányszor egy keresztyén helyes módon bűnbánatot tart, Isten mindannyiszor megbocsátja bűneit és megtisztítja minden gonoszságtól (1Jn 1,9).
32. Akik abban hisznek, hogy más vallás, általános spiritualitás vagy az emberben lévő „jóság” által üdvösséget nyerhetnek, örökre elvesznek lelki vezetőikkel együtt. (Júd 1,4).
33. Nem lehet eléggé óvakodni azoktól, akik azt mondják, hogy a különböző vallások által kínált „üdvösség-pluralizmus” Istennek olyan felbecsülhetetlen ajándéka, amely révén az ember különbözőféleképpen rendezheti a kapcsolatát Istennel.
34. Ugyanis az „üdvösség-pluralizmus” csupán egy szellemi erőre vonatkozik és nem a három-egy Istenre, aki a Szentírásban nyilatkoztatja ki magát nekünk.
35. Nem a keresztyén üzenetet hirdetik, akik azt mondják, hogy nem szükséges a missziót azok irányába folytatni, akik úgy gondolják, hogy Istent egy másik vallásban már megtalálták.
36. Minden keresztyén, aki tényleg megtért a Krisztusban való hitre és bűneit megbánta, Isten kegyelméből a büntetés és a bűn teljes elengedését kapja meg.
37. Aki igazi keresztyén, legyen élő vagy halott, részesül Krisztus minden jóindulatából és ígéretéből, amit Isten a keresztség és az újjászületés által tulajdonít neki hitben.
38. De a bűnök elengedését és a (már elmondott) ígéretekben való részesülést, amelyeket egyedül Jézus Krisztus közvetít, mégsem szabad semmiképpen sem látszatalternatívák miatt semmibe venni, mert azok (mint mondtuk) az isteni megbocsátást mutatják meg (1Tim 2,5-6).
39. A legképzettebb teológusnak is igen nehéz egyszerre megtapasztalnia a nép előtt a bőséges vallási alternatívákat valamint Jézus Krisztus egyszeriségét és egyedülállóságát mint az egyetlen utat az örök üdvözüléshez (ApCsel 4,12).
40. Az igazi megbánás látja és felismeri a saját bűnös létének kiúttalanságát. Az üdvösség elérésének sok látszólagos lehetőségei vakká és közömbössé tesznek egy ilyen megbánás irányába, legalábbis kevésbé teszi kézenfekvővé azt.
41. Csak óvatosan és a bibliai hivatkozások alapján szabad a keresztyének számára azt hirdetni, hogy az üdvözülés a szeretet jó cselekedetei által történik, nehogy a hallgatók tévesen úgy értsék, hogy „jó cselekedetek” útján is meg lehet igazulni Isten előtt (Ef 2,8-10).
42. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy a protestáns egyházak nem azt vallják, hogy más vallások spirituális tapasztalatai bármilyen módon hasonlíthatók lennének a Jézus Krisztusban elérhető üdvösséghez.
43. Arra kell tanítani a keresztényeket, hogy a szegényeknek adni, vagy a rászorulóknak kölcsönözni olyan cselekedetek, amelyek a hitből születnek meg. Az evangélium hirdetésével együtt kellene történniük, nem pedig annak alternatívájaként.
44. Ugyanis az új életből kiindulva növekszik a szeretet és igazul meg az ember; de a jó cselekedetek által az ember még csak részben sem szabadul meg a vétkeitől.
45. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki kész az evangéliumot hirdetni, de emellett elhanyagolja a szegényeket és a gyengéket, nem Isten akaratát teljesíti, hanem Isten haragját vonja magára.
46. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy akik dúskálnak a fölöslegben, hogy az élet fönntartásához szükséges alapra, Jézus Krisztusra emlékezzenek, és a világi dolgokat nagyvonalúan adják tovább másoknak (1Tim 6,17-19).
47. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy az idő helyes kihasználását és a szeretet tetteinek véghezvitelét a szeretet kettős parancsában minden emberre rábízták, aki komolyan keresztyén akar lenni (Ef 5,15-17; Mt 22,37-40).
48. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy az EKD és más egyházaknak a lelki tanítói tevékenységük véghezvitele közben az őértük való imádkozásra nagyobb szükségük van és ezért az fontosabb is, mint a rendelkezésükre bocsátott egyházi adó vagy a pénzadományok.
49. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy tagság és elköteleződés egy gyülekezetben akkor hasznos, ha nem abba vetik az üdvösségük reményét.
50. Arra kell tanítani a keresztyéneket, ha Luther Márton ma a több protestáns egyház által terjesztett hamis üdvösség-ígéreteket észrevenné, azt akarná, hogy inkább égjen porig az EKD, mint azt, hogy fa és szalma cselekedeteivel a vallásos „üdvösség-pluralizmus” homokjára építsen (Mt 7,26-27; 1Kor 3,11-17).
51. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy az evangélikus egyház, ha szükséges volna, kész lenne (ahogy illik) a 2017-es reformáció-jubileum teljes ünnepségsorozatát feladni, hogy az ezáltal felszabaduló személyi és pénzügyi kapacitásokkal a bibliai örömhírt juttassa el azokhoz, akik a felvizezett tanok miatt elbizonytalanodtak.
52. Más úton várni az üdvösséget, mint Krisztus által, hiábavaló, még akkor is, ha lelkészek, igehirdetők, sőt akár püspökök és teológia profeszsorok saját lelkükkel kezeskednek is érte.
53. Azok, akik azt támogatnák, hogy tolerancia és a világra nyitottság kedvéért Isten igéjét az egyházakban a mindenkori korszellemhez kellene igazítani és a tartalmat aszerint relativizálni, Krisztus és a keresztyénség ellenségei.
54. Jogsérelem éri Isten Igéjét, ha ugyanabban a prédikációban ugyanannyi vagy több figyelmet szentelnek politikai, társadalmi vagy filozófiai témáknak, mint a Jézusról szóló bibliai örömhírnek.
55. Az egyháznak feltétlenül azt az elképzelést kellene osztania, hogy ha a csekély értékű 2017-es reformáció-jubileumot egy különmegbízottal, egy nagyrendezvénnyel és egy díszistentisztelettel ünneplik, akkor sokkal inkább a bibliai evangéliumot, ami a legnagyobb dolog, különmegbízottak százaival, nagyrendezvények százaival, díszistentiszteletek százaival kellene hirdetni.
56. Mivel a bibliai tanítás Jézus Krisztus kereszten elszenvedett engesztelő haláláról és a halálból való testi feltámadásáról, amelynek az alapján az egyház az üdvösséget megígéri, az emberek előtt nincs elég gyakran megemlítve és nem eléggé ismert.
57. Nyilvánvaló, hogy itt nem mulandó és szubjektív igazságokról van szó, mert egyébként nem gyúlna tűz sok keresztyénben arra, hogy saját életük veszélyeztetésével is hirdessék az evangéliumot.
58. Jézus Krisztus áldozati halála és feltámadása szintén nem csupán egy „nagypénteki dermedtségből” és a tanítványok átszellemült-absztrakt húsvéti élményéből állnak, mivel ezek sem a belső ember számára a kegyelmet, sem „a régi Ádám” számára a halált nem nyújtják.
59. A schwerini tartományi püspök, Ulrich nemrégiben azt állította, hogy Jézus halott és csak az isteni tartása és szenvedélye „éledt újra” a tanítványokban (
http://www.biblisch-lutherisch.de/welt-kirche/bischof-leugnet-leibl-auferstehung-jesu-christi/ [Állapot: 2016.10.13]). Krisztus üdvöt adó munkájának ez a magyarázata sajnos megfelel sok korunkbeli teológus felfogásának, de nem egyeztethető össze az reformált protestáns egyház hitvallási irataival és pláne nem a Bibliáéval (1Kor 15,12-20).
60. Megalapozottan mondjuk ki, hogy az egyház megbízatása Jézus Krisztus áldozati halálának és testi feltámadásának hirdetését foglalja magába és azt, hogy Őróla, mint az Istennél való üdvösség egyetlen útjáról, az abszolút igazságról és valódi életről beszéljen (Róm 10,9).
61. Nyilvánvaló, hogy a büntetés elengedésére és a megbocsátásra elegendő az evangélium ereje általában és egyedi esetekben is (Róm 5,8-10; 1Jn 1,9-2,2).
62. A valódi út az Atyához Jézus Krisztusban van, akiről Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma tanúskodik.
63. Az evangéliumot joggal gyűlölik általában, mert látszólag jó, vallásos emberekből bűnöst csinál.
64. Az eredendően jó emberről szóló mesét viszont nagyon igen kedvelik, mert az szegény bűnösökből beképzelt önigazultakat csinál.
65. Az evangélium a háló, amellyel az elveszett lelkeket a lelki halál vízéből halásszák.
66. Az „üdvösség-pluralizmus” a vödör, amellyel a lelki halál vízét töltik Krisztus gyülekezetének hajójába.
67. A más vallások és világnézetek irányába tett engedményeket egyes igehirdetők fennhangon a rendkívüli szeretet megnyilvánulásaként magasztalják fel. Ez valójában csak akkor igaz, ha ezalatt a társasdalom és a világ iránti szeretetet értik.
68. Valójában azonban teljesen elhibázza a célját az a szeretet, amely az evilági harmónia érdekében elhallgatja az emberek elől az örök élethez vezető utat.
69. A keresztyének kötelesek a gyülekezetekben és az egyetemeken támogatni szolgálatukban a lelkészeket, pásztorokat, püspököket és professzorokat.
70. A keresztyéneket arra kell buzdítani, hogy a szemüket és fülüket erőltessék meg, hogy a lelkészek, pásztorok, püspökök és professzorok nehogy a saját ábrándjaikat hirdessék az evangélium helyett (Gal 1, 6-10).
71. Aki az evangélium igazsága ellen szól, átkozott és gyalázatot érdemel (Gal 1,8-9),
72. de áldott, aki fellép a félrevezető tanok, hamis törvényesség és féktelen ítélkező emberek ellen (Mt 7,1-3; Mk 7,6-9).
73. Ahogy Isten bíróként jogosan hirdeti meg az ítéletet az Írás által azoknak, akik a világi ügyekben csalásra és haszonra törnek,
74. de sokkal inkább érinti Isten ítélete azokat, akik a keresztyén üzenet hirdetésének és a kegyelmi ajándékok felhasználásának ürügyén saját magukat gazdagítják, miközben a szent életet és igazságot lecserélik szenzációéhségre, hatásvadász megjelenésre és csodákban való hitre (Mt 7,15-23; Mt 12,38-40).
75. Őrültség azt gondolni, hogy más út, mint egyedül Krisztusban, képes lenne az embert a bűn és vétkek alól feloldozni, ha ez azt sugallná – ami ugye lehetetlen–, hogy lenne út az Atyához a Fiú nélkül is (1Jn 2,23).
76. Ellenkezőleg azt állítjuk, hogy az Atyához az út egyedül Jézus Krisztus engesztelő halála által vezet és semmilyen más erőfeszítés nem vehet el semmilyen vétket.
77. Ha ez azt jelenti, hogy Luther Márton, ha napjainkban neki kellene megreformálnia az evangélikus egyházat, a vallások „üdvösség-pluralizmusát” vezetné be – Isten reformációban megjelenő hatalmas tettének meggyalázása, és ellentmond Luther Márton alapvető törekvésinek.
78. Ezzel szemben azt állapítjuk meg, hogy ő mint minden más Isten által elhívott reformátor egykor és ma is, biztosan más törekvéseket képviselne, méghozzá azt, ami az evangélikus egyházat az alapjaihoz vezetné vissza, azaz: Solus Christus, sola scriptura, sola gratia, sola fide – és ez mind soli Deo gloria.
79. Istenkáromlás azt gondolni, hogy a több városban tervezett „House of One”[2]-on áldás van, ha ezzel azt akarják kifejezni, hogy akármilyen vallásalapítók az ÚR Jézus Krisztussal, az Isten Fiával felérnének.
80. Isten előtt kell majd számot adnia azok a püspököknek, lelkészeknek, presbitereknek, egyházi elöljáróknak és teológusoknak, akik tűrik, hogy ilyesmi félrevezető tartalmakat prédikáljanak a népnek (Ez 34,10).
81. Az üdvösség-pluralizmusról való ilyen arcátlan prédikálás azt eredményezi, hogy a művelt híveknek sem könnyű a protestáns egyházak tekintélyét megvédeni az éles kritikától, vagy éppen a laikusok agyafúrt kérdéseitől.
82. Például: ha mind a Biblia, mind a Korán Istentől inspirált lenne, hogyan lehetséges, hogy a Bibliában Jézus Krisztus engesztelő halálát az Atyához vezető egyetlen útként hirdetik, míg ezt az iszlám határozottan tagadja (4. szúra, 157-158, 171-172.) más vallásokban pedig egyszer sem bukkan fel?
83. Vagy: hogyan tudja az egyház az Ágostai Hitvallásban (20. cikk, 1. rész) a Jézus Krisztus Urunkban és Megváltónkban való hitet az üdvösséghez szükségesnek vallani és ugyanakkor azt is állítani, hogy más vallásokon keresztül az emberek kapcsolatba kerülhetnek az egy, igaz Istennel?
84. Vagy: milyen tragikus és végzetes egy mindenkit üdvözítőnek hangzó kegyesség és spiritualitás az Isten és az emberek előtt, amely szerint egy istentelen és kereső emberről azt állítják, hogy már, hogy már megmenekült és az Istennel megbékélt – a Jézus Krisztusban való hit nélkül is –, és ezáltal ez az Isten által szeretett ember nem lesz azzal megszólítva, hogy csak a Jézus ingyen ajándékozott kegyeleme által menekülhet meg?
85. Vagy Miért támogatja a Németországi Protestáns Egyházaz, hogy a képviselői a nevében tanokat terjesztenek, amelyek ellentétben állnak a hit magvával, abban a formában, ahogy az a Bibliában és hitvallásokban (többek közt az Apostoli, a Niceai-Konstantinápolyi és Atanázi Hitvallásokban) szerepel?
86. Vagy: miért adja el az EKD, amely ma lelkileg szegényebbnek tűnik, mint több testvéregyháza, hitbéli alapjait egy tál lencséét, hogy világi elismerést és nem-keresztyéni tekintélyt szerezzen, mindezzel saját alapjait elárulva, azáltal, hogy a világvallások ökumenéjét hirdeti?
87. Vagy: ki vagy mi ad az EKD-nak vagy más egyházaknak jogot és felhatalmazást, hogy embereknek, akik magukat nem tartják keresztyénnek, bibliai alapok nélkül odaítélje Isten üdvét?
88. Vagy: miért zárják ki a messianisztikus zsidókat az Egyházi Napok (Kirchentag) rendezvényről, mikor a keresztyén egyházzal nem történhetne jobb dolog, mint hogy Pál apostolnak az evangélium megmentő erejéről szóló szavai, „először a zsidóknak”, napjainkban ismét valósággá lennének (Róm 1,16; Róm 9,1-5)?
89. Miért keresi az evangélikus egyház inkább a társadalom elismerését, mint a békességet Istennel? Miért távolít el ezzel korábban elfogadott, Bibliára irányuló hitvallási iratokat, amelyek még ma is érvényesek (Jak 4,4)?
90. Ha a laikusok rendkívül kínos ellenvetésit bibliai helyek helyett humanista frázisokkal ütköztetjük, és nem bibliai alapú ellenérvekkel védjük ki, azzal az evangélikus egyházat és a keresztyénséget tesszük nevetségessé a világ előtt.
91. Ha az evangéliumot Isten lelkének és a Biblia értelmének megfelelően prédikálnák, sok ezekből az ellenvetésekből minden további nélkül megszűnne, sőt fel sem merülnének.
92. Távozzanak tehát azok a pásztorok, akik azt mondják a népnek: "Béke, béke." - de nincs béke! (Ez 13,10; Ez 34,1-6).
93. De azoknak a pásztoroknak is menniük kell, akik azt mondják a népnek: "Kereszt, kereszt!" - de nincs kereszt, mert Krisztus már elhordozta értünk (Róm 8,31-39; 1Kor 15,54-57).
94. Arra kell a keresztyéneket bátorítani, hogy fejüket: Krisztust, nyilvános nyomás, társadalmi változások és világi, valamint egyházi semmibe vétel ellenére is követni igyekezzenek (Róm 12,2; Mt 5,11-12),
95. és inkább abban bízzanak, hogy sok szorongattatáson és kellemetlenségen át jutnak be a mennybe, mintsem hogy magukat és másokat hamis lelki biztonságba ringatnak (ApCsel 14,22).
a 2016. évben
Elkészítették és felelősséget vállalnak érte az evangélikus teológia hallgatói:
Tobias Kolb, Konstantin Vogel, David Schwarz, Philemon Greiner, Timotheus Kuhs
Jegyzetek:
