2012. január 31., kedd

Hívő polihisztor: Szentágothai János

Hívő polihisztor: Szentágothai János

Magyar Hírlap / MTA
Faggyas Sándor
2012.01.31.

Az idén októberben lesz Szentágothai János születésének századik évfordulója, ezért az UNESCO 2012-t a világhírű magyar tudós emlékének szenteli. A Szentágothai-év hazai ünnepségeinek nyitányaként pénteken a Semmelweis Egyetem anatómiai intézetében Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter – Szentágothai tanítványa és egyben veje – részvételévei megkoszorúzták a nagy elődök: Lenhossék Mihály, Kiss Ferenc és Szentágothai János emléktábláját, majd előadásokban emlékeztek a magyar anatómia és neurontan, ezen belül az agykutatás három kiemelkedő képviselőjére.


Szentágothai János

Halász Béla és Hámori József akadémikusok, professzor emeritusok évtizedeket töltöttek Szentágothai professzor mellett, nemcsak tanítványként, hanem barátként is, ezért különösen érdekes volt hallani tőlük, miért és hogyan lehetett reneszánsz ember és polihisztor Szentágothai János az ezen embertípusban már igencsak szegény huszadik században. Történetek, jelenetek és idézetek sokaságával érzékeltették, hogy Szentágothai egész életének központjában állt a tudásvágy és a tudás továbbadása, s nemcsak tudósnak volt kiemelkedő, hanem tanárnak és barátnak is. Hihetetlen széles körű műveltsége és érdeklődésé a biológia és az anatómia mellett az irodalomra, a képzőművészetre, a zenere, a filozófiára, sőt a teológiára is kiterjedt Ez utóbbira jellemző, hogy mint élő hitű evangélikus ember anatómiaprofesszorként az 1950-es évek elején a pécsi orvosegyetem hallgatóinak rendszeresen tartott bibliaórákat, ami akkoriban elég veszélyes és kockázatos volt.

Szentágothait egész életében foglalkoztatták az agy-elme-tudat és a keresztény hit összefüggései, és a magyar agykutatás nemzetközileg elismert, iskolateremtő tudósa arra a következtetésre jutott, hogy az emberi agy a teremtő és mindenható Isten legcsodálatosabb terméke. Többször elmondta, hogy a tudomány és a hit világa között lehetséges a harmónia, hiszen ugyanazt a teremtett világot igyekszik megismerni mindkettő, csak másként. Ő ebbe a megismerésbe bekapcsolta a művészetek megközelítésmódját és eszköztárát is tanítványai szerint kiválóan rajzolt a táblára egyszerre két kézzel, és szabadidejében szép akvarelleket festett. Kiss Ferenccel együtt készített rajzolt anatómiai atlasza egyszerre tudományos és képzőművészeti remekmű, amelyet a világ számos országában használnak. Emellett briliáns szónok is volt, akinek látványos, sziporkázó egyetemi előadásain mindig zsúfolásig megtelt a terem. Igazi mester volt, abban az értelemben, hogy minden tanítványával külön és folyamatosan foglalkozott, az egyetemi órákon túl is nevelte őket, sok-sok beszélgetéssel, közös kirándulással, gondolkodásuk és/pályájuk formálásával, irányításával,

Ahogy Hámori József elmondta, Szentágothai nem tudományos eredményeire, akadémiai elnökségére és magas közéleti pozícióira, kitüntetéseire volt a legbüszkébb, hanem a tanítványaira, akikből tisztességes, művelt, keresztény embereket faragott. És éppen ezek a ma már világhírű tanítványok, a nemzetközi agykutatás csúcsára jutott kiváló magyar tudósok a tanúi, hogy művében, művének folytatóiban halála után is él az ember, ha olyan, mint Szentágothai János.



Korrupt bankárok a Vatikánban?

Korrupt bankárok a Vatikánban?

Népszava
2012. január 31.

Kényelmetlenné vált a Vatikán számára Carlo Maria Vigano személye, ezért szabadult meg a Szentszék az érsektől, s nevezték ki az Egyesült Államokba akkreditált apostoli nunciusnak - állították a La7 című országos olasz csatorna egyik múlt heti műsorában. Vigano ugyanis hírek szerint arra figyelmeztette XVI. Benedek pápát: elárasztotta a Vatikánt a korrupció. Az érsek valóban összeesküvés áldozata?


Sokan csak álmodoznak arról a vatikáni diplomácia szereplői közül, hogy egyszer az Egyesült Államokba küldjék apostoli nunciusnak. Rendkívül fontos, befolyásos pozícióról van szó még akkor is, ha az elmúlt években kellemetlenségekkel is járt. Több amerikai egyházmegyében derült ugyanis fény arra, hogy a papok szexuálisan zaklatták a fiatal gyerekeket. Egyes egyházmegyék olyan kártérítésre kényszerültek, hogy a csődhöz is közel kerültek.

A Szentszék 1893-ban hozta létre ezt a nunciusi pozíciót, melynek betöltésére rendre tapasztalt, befolyásos személyiséget neveznek ki. Így történt ez tavaly október 19-én is, amikor a Szentszék bejelentette: a Vatikáni Kormányzóság 1941-es születésű főtitkárát, Carlo Maria Viganót teszik meg nunciusnak. A "főszereplő", bár augusztus vége óta rebesgették, hogy ő a poszt várományosa, hatalmas öröm helyett feltehetően mérhetetlen csalódottságot érzett. Azt gondolta, meg akar tőle szabadulni a Vatikán.
Vigano viszonylag fiatalon, 32 évesen került a Vatikán diplomáciai missziójához. Egyebek mellett Irakban, Nagy-Britanniában, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésénél, valamint Nigériában teljesített szolgálatot. Érseki címet 1992-ben kapott.

Nagy jövőt jósoltak neki a Vatikánban, ennek jeleként 2009. júliusában a Vatikán Kormányzósága főtitkárának nevezték ki. Azt a feladatot kapta, hogy rendbetegye a Szentszék kissé zavaros pénzügyeit. Munkája nem várt sikert hozott: a 7,8 millió eurós költségvetési deficitet nemcsak sikerült megszüntetnie, 34 milliós nyereséggé "varázsolta" át - derült ki a La7 olasz csatorna "Érinthetetlenek" című műsorából.

Ha pénzügyileg ilyen sikeres volt, miért váltak meg tőle két év után? Az érsek meglepődve tapasztalta, hogy a Vatikánban miként herdálják el a pénzt - hangzott el az olasz csatorna műsorában. Elégedetlenségének hangot is adott egy tavaly áprilisban XVI. Benedeknek címzett levelében, amelyet ugyanebben a programban ismertettek. "Amikor 2009 júliusában elvállaltam a kormányzóság irányítását, tisztában voltam a kockázatokkal, arra azonban sosem gondoltam, hogy ilyen szörnyű helyzettel kell szembenéznem". Mint írta, a Vatikán pénzügyeit olyan bankárra bízták, aki nem a Szentszék érdekeit tartották szem előtt, hanem a saját pecsenyéjüket akarta sütögetni. "2009 decemberében például olyan pénzügyi tranzakciót hajtottak végre, amellyel 2,5 millió dolláros veszteséget okoztak nekünk" - írta levelében.

Vigano rendkívüli szigorúsággal lépett fel minden olyan jelenséggel szemben, amelynél korrupciót vagy pénzherdálást szimatolt. Feltárta azt, hogy a Szentszéknél amolyan "urambátyám" módon zajlanak a dolgok. Vagyis olyan külső cégeket bíznak meg bizonyos munkálatokkal - például építkezéssel, a Szentszék kertjének gondozásával, a múzeumok karbantartásával -, amelyek a normál árnál többet kértek el. Mindezt úgy érték el, hogy rendre "a barátok barátja" kapta meg a megrendelést.

Sokatmondó például, hogy 2009 decemberében összesen 550 ezer euróba került a Szentszék számára a jászol felállítása. Vigano azonban 2010-re ezt 300 ezer euróra csökkentette. Az érsek rájött arra is, hogy néhány beszállító nagyon is jól élt abból a satnya munkából, amelyet a Vatikán számára végzett.

A Vatikán központi fűtésének rendszere a hatvanas évektől nem változott. Sok pap panaszkodott is amiatt, hűvös van a szobájában. Vigano azonban egy új, a korábbinál sokkal hatékonyabb hatékony fűtőrendszert helyezett működésbe, amely nemcsak jobb, olcsóbb is volt az előzőnél. Nagy összeget, mintegy 850 ezer eurót takarított meg a vatikáni kert gondozásával is. Intézkedései révén jelentősen csökkentette a kiadásokat.

Elvben azt gondolhatnánk, mindenki elégedett volt a munkájával. Ám a Berlusconi család által kiadott Il Giornale című lapban egyre több névtelen levelet közöltek, amelyekben éles támadást intéztek Viganóval szemben. Mint az Il Fatto Quotidiano című lap beszámolt róla, az érsek tavaly májusban levelet is írt Tarcisio Bertone államtitkárnak, amelyben úgy vélte, összeesküvés áldozatává vált, amelyet a háttérből riválisa, a vatikáni múzeumok adminisztrátor-helyettese, Paolo Nicolini irányít.

Hogy mi történt ezután? Csak annyit tudni, hogy augusztus végétől már megszületett a döntés arról: Viganót az Egyesült Államokba helyezik. Nem tudni, ki döntött így, a pápa, vagy államtitkára, Bertone. Utóbbi egyébként nemrégiben az összes vatikáni hivatalt arról értesítette, hogy minden a pápával folytatott kommunikáció előtt vele kell egyeztetni.

A Vatikán mindenesetre múlt pénteken hevesen cáfolta, hogy Vigano áthelyezése mögött lejárató kampány állt volna. Sőt, a Szentszék szerint a kinevezés is csak a pápa nagyrabecsülését mutatja. Federico Lombari, a Szentszék sajtótermének igazgatója közölte, a kormányzóságnál szó sincs semmiféle negatívumról, a munka folytatódik. Egyben jogi lépéseket helyezett kilátásba a La7 műsora kapcsán. Igaz, azt nem cáfolta, hogy Vigano levelet írt volna a pápának a Vatikán pénzügyi viszonyairól...

2012. január 30., hétfő

Csuka Tamásné váci börtönlelkész vehette át a Dizseri-díjat

Átadták a Dizseri-díjat

reformatus.hu
2012. január 30.



Nyolcadik alkalommal adták át a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat január 28-án. A Dunamelléki Református Egyházkerület, a Budapest-Németajkú Református Egyházközség Protestáns Fóruma, a Magyarországi Református Egyház Zsinata és a Bethesda Kórház Alapítvány által alapított díjat idén Csuka Tamásné váci börtönlelkész vehette át. Az emlékéremmel hétszázezer forint pénzjutalom is jár.

Luther-konferencia (hangzó anyag)

Luther-konferencia: „Az élő és ható Ige elevenségével és aktualitásával szólítanak meg a reformátor Krisztusra irányító gondolatai”

evangelikus.hu
2012. január 30.

Révfülöp – Idén már ötödik alkalommal találkoztak Révfülöpön lelkészek és nem lelkészek, akik a lutheri evangélikus teológia sajátos ízével, ma is meglepően eleven, friss levegőjével szeretnek töltekezni. A konferencia most is a Magyarországi Luther Szövetség és az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ szervezésében zajlott. Az érdeklődők az előző évekhez hasonlóan most is megtöltötték az előadótermet. A népes létszám ellenére családias hangulatban tölthettük el az időt, hiszen Isó Dorottya, a konferencia háziasszonya, valamint ifj. dr. Hafenscher Károly, az oktatási központ igazgatója sokat tettek azért, hogy most is otthon érezhessük magunkat. Szöveg és fotó: Kovács László, fotó: ifj. Hafenscher Károly, hangfájl: Garai András www.garainyh.hu (Forrás: Hangzó örömhírtár)

http://www.evangelikus.hu/aktualis/luther-konferencia-201eaz-elo-es-hato-ige-elevensegevel-es-aktualitasaval-szolitanak-meg-a-reformator-krisztusra-iranyito-gondolatai201d/leadImage_mini

A szűk egy napos együttlét talán a korábbiaknál is gazdagabb lelki-szellemi táplálékot kínált. Gondolkodásmód, ige fölötti elmélyedés, igehirdetés, tanítás, istentisztelet – a lutheri biblikusan evangélikus látásmód olyan kristályosodási pontjai, melyek köré szakavatott értelemmel és a személyes érintettség melegével építették föl az előadók mindazt, amit épülésünkre hoztak.

Előadóink voltak időrendi sorrendben: Ittzés János, dr. Fabiny Tibor, Weltler Sándor, Isó Dorottya, Véghelyi Antal, ifj. Dr.Hafenscher Károly. Az előadásokat hallgatva átélhettük, hogy dr. Luther Márton teológiájával foglalkozva nem régi, múltban ragadt egyházi tan-ereklyéket porolunk le, hanem az élő és ható Ige elevenségével és aktualitásával szólítanak meg minket is a reformátor részleteket is komolyan vevő, de mindig a lényegre, a legfontosabbra: Krisztusra és az Ő munkájára irányító gondolatai. Emberi teljesítményeket hajszoló és túlhangsúlyozó jelenünkben különösen is vigasztaló és gyógyító erővel felemelő arra figyelni és abban elmélyedni, amit Isten tett és tesz értünk Krisztusban, Krisztus által.

A konferenciáról olyan sok értékes gondolatot, impulzust vittünk magunkkal haza, hogy bőven lesz mit fölidéznünk, lesz miben jobban elmélyednünk egy éven át. Reméljük, hogy jövőre ott lehetünk a hatodik Luther-konferencián, és folytathatjuk az értelem- és lélektágító együttlétet.

2012-ben ezek voltak a 10 előadás témái
(Az előadások a címekre kattintva meghallgathatóak!):


WEB: Heidelberger Katechismus


Heidelberger Katechismus


Herzlich Willkommen auf der Startseite zum Heidelberger Katechismus!

1563 wurde in Heidelberg ein Katechismus gedruckt, der viele Generationen rund um den Globus geprägt hat. In mehr als vierzig Sprachen wurde er übersetzt. Bis heute ist er in reformierten und unierten Kirchen bekannt und - mehr oder weniger - in Gebrauch.

Auf diesen Seiten wird über diesen "Heidelberger Katechismus" informiert:
über Entstehung und Geschichte, über Inhalt und Wirkung, über Aktuelles und Kurioses.

Auch Anregungen und Materialien für den heutigen Gebrauch gibt es.


Passionsandachten 2012


Vorausschau: Passion - Passionsandachten 2012

Bibelauslegung und Gebete für die Passionszeit: neue Texte plus Altbewährtes

"Kreuzestheologie von der Schrift her befragen"

>>> neue Arbeitshilfe für Passionsandachten nach dem Markusevangelium

>>> Passionsandachten mit Gebeten von Dietrich Bonhoeffer

>>> Texte zu Passion und Kreuzestheologie auf reformiert-info


Hollandia is betiltja a burkát

Hollandia is betiltja a burkát

Magyar Kurír
2012. 01. 28.

A holland kormány választási ígéretéhez elkészült azzal a törvényjavaslattal, ami betiltja a burka vagy bármely más, a teljes arcot eltakaró ruhadarab viselését köztereken és közintézményekben.


A pénteken nyilvánosságra hozott törvényjavaslat 380 euróra büntetné azt, aki eltakarja az arcát köztéren - írja az ABC spanyol napilap hírportálja. A tiltás templomokra, mecsetekre nem vonatkozna. A parlamenti eljárás lefolytatása azonban még hónapokat vesz igénybe.

Liesbeth Spies belügyminiszter szerint mindez azért nagyon fontos, mert az egymás közti nyílt kommunikációt szolgálja. A tiltás egyébként valószínűleg körülbelül háromszáz embert érinthet. Ha a parlament elfogadja a javaslatot, amit a holland államtanács egyébiránt ellenzett, akkor Hollandia lesz a harmadik ország Európában, ahol tiltják a burka viselétét Franciaország és Belgium után. Az ősszel volt hasonló kezdeményezés Svájcban is, a parlament alsóháza megszavazta a burka nyilvános helyen való viselésének tiltamát, de végül nem lépett életbe a törvény, amelyhez hasonlót az olaszoknál is benyújtott egy marokkói származású képviselő, ám javaslata nem valósult meg.

XVI. Benedek 2010 novemberében azt nyilatkozta, hogy ugyan valóban problémás, hogy ha sok muzulmán nő nem önkéntesen hordja a burkát, ám a teljes tiltást nem tartja jó ötletnek, hiszen sokan vannak, akik önként viselik a ruhadarabot, és miért is ne tehetnék ezt. A francia püspökök hasonló véleményen vannak.

2012. január 28., szombat

Kis román-magyar csapadék-szótár


  • rouă = harmat
  • ceaţă = köd
  • pâclă = köd, pára, fullasztó meleg
  • ploaie = eső
  • bură = szemerkélés, szitálás
  • burniţă = szitáló eső
  • ploaie torenţială = zuhogó eső
  • aversă = zápor, záporeső
  • ger = nagy hideg, fagy
  • ninsoare = havazás, hóhullás
  • ploaie de gheaţă = jeges eső
  • grindină = jégeső
  • măzăriche = hódara, jégdara
  • năboi = kásajég
  • lapoviţa = havaseső
  • brumă = dér, hóharmat
  • polei = jégbevonat, jeges lerakódás, jégkéreg, síkosság, zúzmara
  • chiciură = zúzmara
  • ac de gheaţă = jégtű
  • zăpor = jégtorlasz, jégzajlás
  • sloi = jégtorlasz, jégtábla
  • calotă = jégtakaró, jégmező
  • înveliş de zăpadă = hótakaró
  • strat de zăpadă = hóréteg
  • val de zăpadă = hósánc
  • viscol (de zăpadă) = hóvihar, hófergeteg, hófúvás
  • rafală = szélroham, zivatar
  • vifor = szélvihar
  • vijelie = szélvihar


2012. január 27., péntek

Leáll az egyházi restitúció Romániában? (video)

Leáll az egyházi restitúció Romániában?

hirado.hu
2012. január 27.

Az EU-s csatlakozás után már nincs kényszerítő eszköz amiért Románia folytatná az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását.


http://www.hirado.hu/~/media/News/Hirado/Hirek/2009/09/30/08/kereszt.jpg_400x300.ashx


Nem érdeke már Romániának a történelmi magyar egyházak ingatlaninak mielőbbi visszaszolgáltatása, ezért a folyamat mára szinte teljesen leállt. A nagyváradi római katolikus megyéspüspök, Böcskei László szerint Románia uniós csatlakozása óta folyamatosan lassul a restitúció. A nagyváradi egyházmegye tavaly egyetlen épületet sem kapott vissza, ingatlanainak egyharmadával még tartozik az állam.

A nagyváradi premontrei kanonokrend egykori iskoláját, rendházát és birtokait is követeli, több mint húsz éve, de hiába.

Fejes Rudolf Anzelm apát, premontrei rendfőnök hangsúlyozta: kérelmük elutasítását azzal indokolták, hogy a kommunisták nem követtek el jogtalanságot, mert már 37 előtt a román államé volt, és emiatt nem vonatkozik rá a visszaszolgáltatási törvény.

Az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény ugyanis csak az 1945 és az 1989 közötti egyházi ingatlanokra vonatkozik. Nincs jobb helyzetben az Irgalmas Rend belvárosi bérpalotája sem. Két éve üresen áll, és bár a püspökség minden igazoló irattal rendelkezik, a restitúció mégsem történt meg.

Romániában tavaly az ingatlanok visszaszolgáltatása gyakorlatilag teljesen leállt.

Most már nem fontos ennek a restitúciós törvénynek az alkalmazása. Fontos volt ez, amikor még uniós csatlakozás előtt álltunk, akkor nagyon jól működött – fogalmazott Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök.

A nagyváradi római katolikus püspökség 121 ingatlanát kérte vissza a rendszerváltás után, ám eddig csak 78 épületről döntött a bukaresti bizottság.

A nagyváradi egyházfő azt fontolgatja, hogy bírósághoz fordul a restitúció meggyorsítása érdekében.


2012. január 25., szerda

Kiállni Adyval - Hegedűs Loránt könyve Ady Endréről

Kiállni Adyval

Magyar Hírlap
Alexa Károly
2012-01-25


A nagy nemzeti tüntetés előtti napon több baráti kézen át végül elkerült hozzám egy könyv, nagytiszteletű Hegedűs Loránt püspök úr műve Ady Endréről. Két hatalmas kötet. Az első oldalon közli a „szerző” annak az „anyagnak” a mennyiségi mutatóit, amelyből (és amelyért!) „dolgozik”: Ady biztosan hiteles verseinek száma 1048. Ezekben 115 ezer szót használt, és 552 ezer betűt írt le. A püspök úr könyvének mérete megfontolt kalkuláció szerint 3,5 millió karakter. De hát persze nem a mennyiség a fontos. (Amihez nem számoltam hozzá – bocsánat a hivalkodásért – a kedves dedikációt: „A. K.-nak baráti szeretettel.”)

Nem a méret, hanem a hang, a tónus, az ihletettség, az elszánás. Amelynek a hangütése: „Halálos apokalipszisünkben hallgassunk kivételes költő-váteszünkre – az Életért.” Mégsem valami aktuálpolitikai allegória ez a mű, hanem ama halhatatlan Ady-sor új megtestesülése: „Protestáns harcos vérmezőn / Lelkem a kor Gusztáv Adolfja.” És „jaj a zászlótlan életnek” – kiált föl a versmagyarázatban a kommentátor, aki magyar vallásunk, a kálvinizmus utolsó karizmatikus, nagy alakja ezekben a „léha” időkben, mert egész életével tanúsítja, hogy „megfutamodni végveszélyben sem szabad”.

És ami ennek A visszahozott zászló című vers magyarázatának a legfontosabb eleme: kétszeres tartalmú, távlatú és egymást súlyozóan összetett hitvallás Ady vallott-vállalt protestantizmusa. „’Protestáló hit, küldetéses vétó’, minden ál-abszolutum ellen.” És hadd értsük most ide az „ál-abszolutumok” közé korunk mákonyosan hamis szavú, humánumot, nemzetet, Istent kizáró démonikus „szabadság” üzeneteit is. És másodjára: Ady „pro-testál, vallást tesz az igazi alakjában megtalált Istenért, a Gusztáv Adolf szerinti vallásszabadságos élet- és önfeláldozó halálformáért. Gondolat- és országszabadságért. Isten- és emberszeretetért. Igazság- és tolerancia egységéért, mert igazság nélkül a tolerancia üres és tolerancia nélkül az igazság vak”. És hogy magam zárjam rövidre idő és könyv, nemzeti elszánás és közöny, hitvallás és meglapulás egybeesését és szembeállását ezen a szombati napon, le kell írnom – bánatos szívvel, de méltatlankodó és számon kérő hangsúllyal –, hogy nem tudok róla: történelmi egyházaink különösebb igyekezetet mutattak volna annak kinyilvánítására, hogy ők is ott vannak a magyar nemzet igazságáért utcára vonuló százezrek között. Ha nem is reverendában, palástban vagy Luther-kabátosan, de legalább szóval, az ima erejével.

És ennek ódiumában részesek a katolikus vezetők éppen úgy, mint a protestánsok, sőt a hittartó zsidók is. Hogy Adynál maradjunk, Adyt éppúgy a megmaradásért a magyarságot riadóztató váteszek között látja Trianon után a piarista tartományfőnök, Sík Sándor és az erdélyi egyházkerület püspöke, Makkai Sándor. Nem is beszélve rajongó zsidó híveiről. S hogy napjainkhoz térjünk: évfordulós ünnepe van ebben az évben a mártíriumot is vállalni kész Mindszenty hercegprímásnak, és itt van közöttünk a váradi református püspök, Tőkés László, akinek neve kimondása nélkül aligha eshet szó a rendszerváltozásról itthon és a szomszédban.

Hol ez a szellemiség, ez a kurázsi, ez „A História talán ránk taposhat, / De mi itt bent tápláljuk a tüzet”? Meg odakint is… Reméljük, hogy ott van a templomokban, a miséken és igehirdetésben, ha tetszik ez az egyházi felsőbbségnek, ha nem.

Tudom én jól – úgy is mint hajdani presbiter, aki egy méltatlan pap miatt hagyta ott egyházközségét –, hogy Loránt püspök nem volt könnyű ember. Meg is buktatták a magukat egyházvezetésre illetékesnek és alkalmasnak vélők, nem egyszer magam is másként vélekedtem és ítéltem közpolitikai és egyházpolitikai kérdésekben, mint ő, de… Magyarázkodás helyett hadd idézzek egy képet 1992-ből. Azt, amikor Debrecenben II. János Pál, sok évszázad legnagyobb pápája megáll a protestáns gályarabok oszlopánál lehajtott fejjel. És mellette a mi püspökünk palástban, magyaros zsinórzattal.


Biserici spoite cu bani europeni la Iasi

Biserici spoite cu bani europeni la Iaşi. Află pe ce se duc fondurile nerambursabile FOTO

Adevarul
23 ianuarie 2012.



Mitropolia Moldovei şi Bucovinei ia 60 de milioane de lei pentru refacerea catedralei. Alte cinci lăcaşe de cult sunt finanţate. Bisericile şi mănăstirile au câştigat cele mai multe proiecte de dezvoltare a turismului în Moldova cu fonduri europene nerambursabile.


2012. január 23., hétfő

Nem bántam meg - Interjú Pap Gy. László debreceni unitárius lelkésszel

Nem bántam meg - Interjú Pap Gy. László debreceni unitárius lelkésszel

erdély.ma
2012.01.23.


A székelyföldi születésű Pap Gy. László immáron négy éve teljesít szolgálatot Debrecenben, az unitáriusok Hatvan utcai templomában. Beszélgetésünk során mesélt a korábbi állomáshelyeken szerzett tapasztalatairól, a hivatás és az egyéni sors viszontagságairól, egyetemes emberi értékekről. Történetei alapján egy sajátos székely lélektan körvonalazódik, mely a világi ember számára is sok tanulsággal szolgálhat, mások pedig kézbe vehetik bibliateológiai és egyháztörténeti munkáit.


Keresztény-zsidó imanap az ökumenikus imahét lezárásaként

Keresztény-zsidó imanap az ökumenikus imahét lezárásaként
Link
Magyar Kurír


A keresztények egységéért végzett ökumenikus imahét záró istentisztelete – az Apostoli Szentszék útmutatása szerint – keresztény-zsidó találkozó és imádság volt a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A találkozót és az imádságot Erdő Péter bíboros vezette. Beszédet mondott Schweitzer József nyugalmazott főrabbi. Az imatalálkozón több keresztény egyház képviselője vett részt.

http://magyarkurir.hu/sites/default/files/kurir_logo.png

A megnyitó köszöntés után a Krónikák első könyvéből hangzott el egy szakasz, (1Krón 29,10-13), majd Erdő Péter bíboros beszéde következett.

„Különböző keresztény felekezetek keresik a tisztelet és a közösség érzése jegyében a párbeszédet az idősebb testvérrel” - mondta a bíboros. Emlékeztetett: a II. Vatikáni Zsinat kezdetének ötvenedik évfordulóját ünnepli a katolikus egyház az idén. „A Nostra Aetate kezdetű zsinati nyilatkozat szilárd alap és iránymutatás a számunkra, amikor a szeretet és a közösség párbeszédét keressük”.

Emlékeztetett Boldog II. János Pál pápa beszédére, amelyet a római zsinagógában mondott 1986. április 13-án. Ebben a néhai Szentatya így fogalmazott: „a zsidó vallás számunkra nem valami ’kívülálló’ dolog, hanem valamiképpen vallásunk belső kérdése. Olyan kapcsolat fűz minket hozzá, amely semmilyen más valláshoz nem köt minket. Különösen szeretett testvéreink vagytok, és valamiképpen azt mondhatjuk: idősebb testvéreink”.

Ezt a testvériséget különösen is átérezzük, amikor mindannyiunk Ura és Teremtője színe előtt állunk, amikor felismerjük feltétlen hatalmát- mondta Erdő Péter. Ha ilyen közös útmutatást kapunk, ha az ő színe előtt folyik az életünk, akkor az igazságosság és az irgalmasság közös feladatait megtaláljuk hétköznapi életünkben is.- fogalmazott, kérve Istentől a szeretetet, az erőt és a józanságot.

A beszéd teljes terjedelmében olvasható a Beszédek rovatban.

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi beszédében úgy fogalmazott, hogy "a Mindenható imádásában", a monoteizmus vallásai "mind egyek". "Isten az örök lét, - mondta - és (...) mi halandó emberek felemeljük a szívünket hozzá, hogy hálánknak kifejezése legyen". Erre tanítjuk gyermekeinket, és ezt szeretnénk valamennyien megvalósítani gyarló életünkben - tette hozzá.

Idézte Malakiás prófétát, aki azt írta az Ószövetségben: megmondatott neked ember, mi a jó, hogy cselekedd a törvényt", a szeretet, az egymás iránti megbecsülés törvényét, kövesd a humanitás eszményeit és alázattal járj Isten előtt.

A szertartáson szentírási részletek, zsoltárok és fohászok hangzottak el.

Az imatalálkozón részt vett Szabóné Mátrai Mariann, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökhelyettese, Kalota József, a Konstantinápolyi Ortodox Patriarchátus érseki vikáriusa, Mészáros Kálmán a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Csernák István, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense és Ócsai Tamás a Hetednapi Adventista Egyház unióelnöke.



2012. január 22., vasárnap

Latinovits Zoltán a magyarságról (video)

Ady Endre: Intés az őrzőkhöz - Latinovits Zoltán (video)

Pilinszky János a hitről (video)

Egyek vagyunk - David Arnott, a Skót Egyház moderátorának debreceni prédikációja

Egyek vagyunk - David Arnott, a Skót Egyház moderátorának debreceni prédikációja

reformatus.hu
2012. január 22.

Hazánkhoz való kötődéséről, a Magyarországi Református Egyház elmúlt 20 éves munkájáról, az ökumenéről és a változás fontosságáról is beszélt David Arnot, a Skót Egyház moderátora a Debreceni Nagytemplomban január 22-én prédikációjában.


A moderátor azért érkezett hazánkba, hogy az MRE és a Skót Egyház közötti testvéri kapcsolatok megerősítése, illetve az utóbbi években elindult közös kezdeményezéseket tovább ösztönözze. „Az elmúlt években egyházaink kapcsolata megerősödött és aktívabbá vált, ami olyan együttműködésekben nyer konkrét formát, mint az ökogyülekezeti program, vagy éppen a szegénység és bevándorlás kérdéseiben folytatott eszmecsere,” hangsúlyozta.

David Arnott hazánkhoz kötődő személyes élményeiről is szólt, visszaemlékezett 1991-re, amikor először járt Debrecenben, tanulmányi szabadsága keretében.

— Jó visszatérni ide. Menyünk Margittáról származik és Budapest mellett, Etyeken él a fiúnkkal. Magyarországgal való kapcsolatunk tehát több mint puszta formalitás vagy egyházi ügy: kötődésünk személyes és családi— mondta David Arnott prédikációjában.

„Mindnyájan el fogunk változni” (1Kor 15,51), halhattuk a beszédben is az ökumenikus imahét fő üzenetét. „A változás elválaszthatatlanul hozzátartozik az egyház lényegéhez. Az evangéliumi történet központi mozzanata, hogy az élő Jézus Krisztus jelenlétében megváltozik az ember élete. Saját életünk tanít meg arra, hogy az az erő, amit Jézus ad nekünk, képes átformálni életünket, képes újjászülni minket. Ez a változás azt jelenti, hogy másként tekintünk a világra - nem saját szemszögünkből, hanem mintegy Krisztus szemével szemléljük azt. Úgy tekintünk az emberekre, mint akikért Jézus meghalt. Meglátjuk az elveszett embert, a pásztor nélküli nyájat,” mondta a moderátor, aki ezt követően karácsonyi izraeli és palesztinai feleségével közös hivatalos látogatásáról beszélt.

„Gázában is elidőztünk, ahol az elbeszélésekből kiderült, hogyan nyomorítja meg a mindennapok életét az elnyomás és a bebörtönzés. A Gázát körülvevő magas falak, őrtornyaikkal maguk is börtönre emlékeztetnek. Számos történetet hallottunk a hatóságok rendszeres túlkapásairól. Mindennek pedig az az eredménye, hogy az átlagban nyolc gyermeket nevelő családok gyertyával világítanak és maguk fabrikálta gáztűzhelyen főznek. Felkerestük az egyik kórház égési osztályát, ahol szemtanúi lehettünk annak, hogy milyen sérüléseket szenvednek fiatal gyerekek a családokra kényszerített körülmények miatt. Nem volt éppen szívmelengető látvány. A gyermekek alultápláltsága is az embertelen körülmények következménye. Gyakori betegség a tüdőrák, de senki sem ismeri az igazi okokat, csak mendemondák keringenek a növényvédő szerek és a csirkéknek adott növekedési hormonok hatásáról.

Nem tekinthetek másképpen ezekre az emberekre, csak saját szemüvegemen keresztül - kétségtelen. Ám sokakkal szemben nem láthatom bennük a potenciális terroristát, a megbízhatatlan arabot, hálát adva azért, hogy nem kell ott élnem, ahol ők kénytelenek. Sokkal inkább úgy tekintek rájuk, mint akikért Jézus meghalt. És ennek a nyomorult helyzetnek az emelkedettsége éppen az, hogy Jézus halála sokkal de sokkal közelebb van Gázához, mint hozzád vagy hozzám, a mi helyzetünkhöz,” hallhattuk a moderátortól.

David Arnott szerint az evangélium megváltoztatja életmódunkat, új, más értékrendet teremt a világhoz való viszonyunkban: megkérdőjelezi és próbára teszi világlátásunkat. Átformáló ereje abban áll, hogy ez a kihívás nem szorítkozik csupán a személyes életünkre, hanem érinti a közélet és az egyház életének valamennyi aspektusát is.

A Magyországi Református Egyház munkájáról is beszélt a Skót Egyház delegáltja. Mint mondta, nagy érdeklődéssel olvasta az MRE éves jelentését, amit összevetett a 20 évvel ezelőtti jelentéssel. Arnott most egy olyan egyházat lát, amelyik kész volt a változásra az elmúlt két évtizedben. „Nem elégedtetek meg azzal, hogy üljetek a babérjaitokon. Ehelyett nyitottatok a világra. Vettétek a fáradtságot, hogy szembenézzetek a múlttal, ami egy érzékeny téma; aktívan részt vettetek a teremtés hetének kezdeményezésében a teremtett világ védelmének jegyében; folyamatosan kerestétek a cigánysággal való együttműködést. Fontos, hogy készek vagytok a változás stratégiáját követni. És ebben a Szentlélek vezetése mellett a titeket körülvevő világ ösztönzése is fontos. Mert Isten szeretett világán keresztül is megszólít minket”, zárta le dicséretét.

A Skót egyház vezetője, az egyház legfontosabb feladatáról is szólt, arról, hogy a maga sajátos módján kell munkálnia a társadalom javát. Az értékek, úgy mint az igazságosság, tisztesség, egyenlőség, megbocsátás, megbékélés; nem szorítkozhatnak csupán a személyes életünkre, hanem határozottan érvényre kell jutniuk az egyház és a társadalom életében, vezetve minket igyekezetünkben, hogy egy jobb és tisztességesebb világot teremtsünk mindenki számára. Minden társadalom, amelyik ezek nélkül az értékek nélkül akar élni, megfosztja polgárait attól, amit megérdemelnek.

Jézus főpapi imádságában, amelyet János evangéliuma őrzött meg a számunkra, Jézus azért könyörög, hogy mind egyek legyünk, ahogy Ő maga egy az Atyával, utalt a napi textusra (János 17: 13 – 21 ) a lelkész, aki egy pünkösdi lelkész igehirdetéséből is idézett: Ha Jézus imádkozott valamiért, az mindig valóra vált. Ha tehát Jézus azért könyörgött, hogy egyek legyünk – akkor óhatatlanul azok vagyunk. Jézus Krisztusban már megvalósult az egységünk.

Nem arra kell tehát buzdítani egymást, hogy fűzzük szorosabbra az együttműködésünket, hanem így kell biztatnunk egymás: ’Testvérek, Krisztusban már egyek vagyunk. Nincsenek elválasztó korlátok közöttünk. Krisztusban az egymástól elválasztó falak ledőltek’. Nincs többé „ők”, csak „mi” van. Az Isten országának ajándéka és javai éppúgy a tieid, mint ahogy az enyéim.

Ha valóban egyek vagyunk, akkor nincs mentségünk arra, hogy másokat ezzel ellentétesen kezeljünk. Egy családhoz tartozunk, legyünk bár feketék vagy fehérek, gazdagok vagy szegények, férfiak vagy nők – testvérek vagyunk Jézus Krisztusban, emberek, akikért Jézus meghalt. Nincs többé mentségünk a gyűlöletre és háborúságra, hívta fel rá a figyelmet beszédében a skót moderátor, aki így zárta le prédikációját.

„Az egyik ok, amiért annyira örülök, hogy köztetek lehetek, az, hogy elmondhattam nektek ezt az egyszerű üzenetet: te és én, mi egyek vagyunk Krisztusban. Ahogy az egyházad és az én egyházam. Ugyanaz az az igyekezet és küldetés egyesít minket: az evangélium hirdetése. Egységünk biztos alapja, hogy Jézus Krisztus ugyanazon szeretete szorongat minket. Skóciában szükségünk van arra, hogy ezt tőletek, magyaroktól halljuk. Ahogy remélem, hogy ti is ezt akarjátok hallani tőlünk, skótoktól. Jézus Krisztusban már egyek vagyunk”



Echoes of Innocence - 2005 (film)


Az ártatlanság visszhangjai
(Echoes of Innocence)
feliratos amerikai film
2005

Teenager Sarah Jenkins’ fascination with Saint Joan of Arc (the “Virgin Maid”) and her gift of hearing divine voices has made her a target of ridicule at school and home. One friend did understand and pledged her his love but had to leave mysteriously. Sara has waited 5 years for his return, but now the voices have grown louder and her situation is being tested in supernatural terms of good and evil.

The Spitfire Grill - 1996 (film)


Spitfire Grill
(The Spitfire Grill)
feliratos amerikai filmdráma
1996

Percy megjárta a börtönt. A rovott múltja óriási teherként nehezedik rá, nem kap újrakezdési lehetőséget. Számára csak az ismeretlen környezet jelenthetne megoldást. Szabadulása után ezért egy jellegtelen kisvárosban akar letelepedni. Szerencsére talál munkát, Hannah, az útszéli büfé vezetője felveszi kisegítőnek. A különös lány megjelenése fölkavarja az állóvizet, változást hoz a kisváros egyhangú, unalmas hétköznapjaiba. Néhány emberben visszatetszést és haragot kelt, mások azonban vonzódnak hozzá.

2012. január 21., szombat

Mitropolitii de azi ai Bulgariei, fosti turnatori ai 'securitatii'

Mitropoliţii de azi ai Bulgariei, foşti turnători ai ,"securităţii"! Luptau împotriva diversiunii ideologice

Adevarul
18 ianuarie 2012

11 dintre cei 15 mitropoliţi ai Bulgariei au colaborat cu poliţia politică comunistă. Anunţul a fost făcut de o comisie responsabilă cu deschiderea arhivelor serviciilor secrete


Unsprezece din cei 15 mitropoliţi actuali ai Bisericii creştin ortodoxe la care aderă tradiţional peste 80 la sută dintre bulgari au fost colaboratori ai departamentului de ,,luptă împotriva diversiunii ideologice", arată un raport al comisiei de studiere a arhivelor serviciilor secrete comuniste.

Spovedanie atent ascultată

Regimul comunist din Bulgaria supraveghea credincioşii, care dacă nu erau atenţi ce spun la spovedanie puteau avea probleme în cariera profesională. Printre turnători nu figurează şi patriarhul Bulgariei.

Fără consecinţe legale

Deşi dezvăluirea comisiei speciale are doar valoare morală, fără urmări legale pentru persoanele vizate, ea riscă să reaprindă rivalităţile din cadrul Bisericii ortodoxe care se gândeşte la succesiunea liderului Bisericii, patriarhul Maxim în vârstă de 97 de ani.

Turnătorii n-au religie

Comisia a mai anunţat că şi muftiul Mustafa Alich Hadji, fostul muftiu Nedim Guendjev şi alţi un episcop catolic au fost turnătorii poliţiei politice bulgare înainte de 1989.

Din 2007 până astăzi au mai fost devoalaţi foşti colaboratori ai securităţii în rândul diplomaţilor şi politicienilor bulgari, dar cei mai mulţi nu şi-au pierdut postul.


A Cseh Köztársaságban az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatását tervezik

A Cseh Köztársaságban az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatását tervezik

Vatikáni Rádió
21/01/2012

Petr Nečas miniszterelnök kormánya jóváhagyta azt a rendszabályt, amely szerint vissza kell szolgáltatni az egyházaknak a kommunista rendszer által elkobzott javait. Az országgyűlés elé terjesztett törvény elrendeli, hogy juttassák vissza a katolikus egyháznak a csaknem 3 milliárd eurót kitevő tulajdonait, illetve fizessenek 2,3 milliárd euró értékben kártérítést a több mint 30 éven át tartó illetéktelen birtoklásért.


A jelenlegi intézkedéssel egyben véget ér az az időszak is, amikor a papok és a szerzetesek az államtól kapták fizetésüket. Az állam és az egyház viszonyát véglegesen rendező törvény szövevényes utat tett meg idáig és csak a cseh miniszterelnök saját szövetségeseinek adott ultimátumának köszönhetően hagyták jóvá.

Az ország püspöki konferenciája megköszönte a kormánynak a törvény támogatását és annak a reményének adott hangot, hogy az országgyűlés is hamarosan jóváhagyja azt.

(vm)


Az Üzenet - The Message - 1976 (film)


Az Üzenet
(The Message)
feliratos, angol-kuvaiti-libanoni-líbiai-marokkói életrajzi film
1976

Időszámítás után a 600-as évek elején Mohamednek látomása volt. Isten hírnökeként Gabriel arkangyal szólt hozzá, és azt mondta, hogy Mohamed lesz Isten prófétája. Mohamed pár hívő kíséretében kénytelen elhagyni Kábát. Több évi sivatagi viszontagság után Medinában alapozták meg az iszlám jövőjét.

Az Iszlám szigorúan tiltja a Próféták ábrázolását, ezért a borítón szereplő Anthony Quinn – a félreértések elkerülése végett - a filmben nem Mohammed Prófétát játssza, hanem annak nagybátyját. Maga a Próféta nem is ábrázolt a filmben, gondolatait, cselekedeteit közvetve látjuk csak. A filmben az első kinyilatkoztatástól egészen Mohammed haláláig láthatunk részleteket a muszlimok kezdeti nehézségeiről és a Szahabák csodálatos Istenhitéről. A film semmiképpen nem pótolja a Szíra (a Próféta életrajzának) olvasgatását, ám mindenképpen ajánlatos a filmet megnézni muszlimoknak és nem-muszlimoknak egyaránt.


Időszerű események között - Csűry István református püspök pásztori üzenete



Szomorúságra és aggodalomra ad alkalmat az Európai Unió Magyarországhoz való viszonyulása. Elkeserítő Románia belső feszültségének erőszakba forduló megnyilvánulása. Egyiptomban a kopt egyház tagjait elfogadhatatlan módon üldözik. Terrortámadások hírei között döbbenetesen vehettük tudomásul, hogy két nemzettársunk életével fizetett.

Mivé lesz a világ? Kérdeznek és kérdezünk. Észleljük a kérdezőkön és önmagunkon is, hogy erősödik bennünk az hívatlan kérdés: Isten miért tűri a félreértéseket, a hatalmaskodást, az életellenes akciókat? Nekünk is el kell mondanunk a véleményünket, állást kell foglalnunk, küzdenünk kell az igazságért. Keresztyén kötelességünk a jogfosztott mellé állni a jogorzóval szemben, a megvádolttal tartani a hazuggal szemben és az életveszélybe sodródókat megvédeni a támadókkal szemben. Nincsenek eszközeink, nincsenek lehetőségeink, mondjuk, mintegy felmentést és magyarázatot is adva tehetetlenségünkre.

A keresztyén embernek van eszköze. Istene van! Aki gyönyörűen szól mindannyiunkhoz a tennivalóról. Imahetünk szombati Igéi között találjuk Anna hálaénekében a következő figyelmeztetést: „Senkit sem tesz hőssé a maga ereje.” (1.Sám 2, 9) Viszont Ő ad hatalmat az övéinek a sátáni erőkkel szemben. A békességet kereső emberek ebben a hatalomban bíznak, és Rá bízzák életüket minden eseményével és fordulatával együtt.

A békességet kereső ember türelmes, és türelemre hívja a környezetét, azaz Istenhez közel. Legyünk békességszerzők, türelemgyakorlók, mert „a bölcsesség élteti azokat, akiknek van.” (Préd. 7, 12)

Nagyvárad, 2012. január 20.

IN VINCULO PACIS!

Csűry István
püspök

2012. január 20., péntek

A prímás - Wyszynski bíboros - 2000 (film)


A prímás - Wyszynski bíboros
(Prymas - trzy lata z tysiaca)
feliratos lengyel filmdráma
2000

Lengyelország, az ötvenes években. A kommunista rezsim átfogó, agresszív támadást indít a katolikus egyház ellen. Sok papot és püspököt zárnak be államellenes izgatásért. A bátor Stefan Wyszynski bíboros radikálisan szót emel e tevékenység ellen. Bierut államelnök elhatározza, hogy lehetetlenné teszi politikai ellenfelét, elszigeteli a közösség szellemi vezetőjét. A bíborost bezárják egy kihalt kolostorba, kísérete csak egy fiatal pap, Stanislaw Skorodecki és egy fiatal apáca, Leonia. Természetesen állandó megfigyelés, lehallgatás alatt tartják, sőt Leoniát arra kényszerítik, hogy napi jelentéseket írjon a bíborosról. A titkos szolgálat azt reméli, hogy a bíborost a lelki és fizikai állapotának folyamatos romlása tisztségének feladására készteti. De az ima, és az erős hit segít, a bíborosnak nincs szándékában lemondani. Ezért a titkos szolgálat - egy színész ügynökének személyében - felkészíti a bíboros dublőrjét egy nyilvános bocsánatkérésre.


Bíbor és fekete - 1983 (film)


Bíbor és fekete
(The Scarlet and the Black)
színes, magyarul beszélő, amerikai-angol-olasz filmdráma
1983

rendező: Jerry London

szereplő(k):
Gregory Peck (Monsignor Hugh O'Flaherty)
Christopher Plummer (Kappler ezredes)
Raf Vallone (Vittorio atya)
John Gielgud (XII. Pius pápa)
Barbara Bouchet (Minna)
Giovanni Crippa (Simon Weiss)
Alessandra Cozzo (Emilia Lombardo)

Amikor a németek 1943-ban elfoglalják Rómát, a Vatikán egyik magas rangú tisztviselője, Hugh O'Flaherty minden erejével megpróbál segíteni a nácik elől menekülő, szövetséges hadifoglyoknak. Róma Gestapo-főnöke, Kappler ezredes azonban hamarosan rájön a főpap titkos tevékenységére.

Marcelino, kenyér és bor - 1955 (film)


Marcelino, kenyér és bor
(Marcelino pan y vino)
szinkronizált fekete-fehér olasz-spanyol filmdráma
1955

rendező: Vajda László

Valahol Spanyolországban a napóleoni háborúk után egy ferences kolostor ajtajában csecsemőt találnak a szerzetesek. Mivel egyik környékbeli családban sem tudják elhelyezni, úgy döntenek, maguk nevelik fel a gyereket. Amikor Marcelino kisfiúvá cseperedik, a papok határozott tiltása ellenére, fellopódzik a padlásra, ahol egy éhes, meztelen, keresztre feszített férfit pillant meg...


Interjú Csűry István református püspökkel (Biharország)

Elébe menni a kihívásoknak

Biharország
Szilágyi Aladár
2012/01/17

Két témában, az egészségügyi fejlesztésekkel kapcsolatos tervek sorsáról, illetve a szórványban elért eredmények kapcsán nyilatkozott lapunknak CSŰRY ISTVÁN, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.


– Püspök Úr, új elem volt az egy esztendeje meghirdetett programjában, hogy az egyház kapcsolódjék be az egészségügyi ellátásba, akár kórházalapítás erejéig is. Mit sikerült eddig megvalósítaniuk ebből a törekvésből?

– Nem adtuk föl a kórházépítés gondolatát, bár kiderült, hogy a városnak nehézségei vannak, azt a kéthektárnyi területet, amit mi kértünk, nem tudják biztosítani. Viszont az óesztendő búcsúztatása alkalmával Bolojan polgármester úr elmondta, hogy megpróbálnak Biharpüspöki környékén felajánlani egy területet. Alternatívaként mi – ha nem is a belvárosban, de közel Nagyváradhoz – egyházi területeket is kerestünk. Ha nem is optimális helyen, de önerőből fogjuk kijelölni azt a helyet, ahol felépíthetjük a kórházunkat. Életet leheltünk az Ecclesia Mater Alapítványba, amely annak idején szépen indult, de új célkitűzések mentén más-más irányba haladt, most reményeink szerint ismét az egészségügy támogatása lesz az elsődleges feladata. Próbáljuk az alapítvány debreceni tagjaival a kapcsolatot erősíteni, a kórházépítésbe szeretnénk őket bevonni, e fontos számunkra a pályázatok miatt is. Már élvezzük dr. Kiss Attila professzor támogatását. Szeretnénk, hogy ez a kórházprojekt ne csak Várad-központú legyen, ne csak egy klasszikus kórházelképzelést hozzunk tető alá. Nagyon szeretnénk az egyházi tulajdonban lévő hegyközszentmiklósi fürdő kiépítését is véghez vinni. Nagyszerű lenne egy olyan projekt megvalósítása, ami szintén benne van a programban, hogy a lelki-testi-szellemi hármasságot, az egész embert megcélzó rehabilitációs központot hozzunk létre. Ennek építenénk ki a pilléreit akár Szentmiklóson, akár Nagyváradon. Kulturális fejlesztési tervünk is van Szentimrén, ahol Imre herceg emlékét ápolnánk, illetve Bocskai szellemiségében próbálunk a Hegyköz, illetve Szalárd és Diószeg, a Hajdú-vidék térségében kisrégiós fejlesztésekhez hozzájárulni. Nem csak mi, reformátusok, hanem a katolikusok, az evangélikusok és az unitáriusok is eljutottak ahhoz a felismeréshez, hogy új helyzetet hozott az élet, s ezt jobban ki kell használnunk.

– Ami az egyházkerület szórványstratégiáját illeti, volt-e valami változás?

– Változásról a stratégiai folyamatban nem számolhatok be, inkább eredményekről. A legnagyobb öröm számunkra, hogy két templomot szentelhettünk fel Toldinagyfalu övezetében, a határ menti részen, Köröstarjántól Oláhszentmiklósig. Célunk a határ mellé telepített románok közé az utóbbi évtizedekben telepedett magyar református szórványközösségek támogatása. A kistérség északi és déli részén is építettünk egy-egy templomocskát. Rendkívül fontos eredmény, hogy Resicabányán, a szórványok szórványában óvodát indíthatott ottani lelkipásztorunk. Ezek az építkezések azt igazolják, hogy lelkipásztoraink nagyon komolyan veszik a stratégiai szempontokat. A nyáron részt vettem Temesváron egy szórványkonferencián, amelyen sok szervezet, egyház volt jelen az egész Kárpát-medencéből. Az ott körvonalazódott problémák felvetésénél örömmel nyugtáztam, hogy mintha a református egyház előtte járna ezeknek a kérdéseknek akár elméleti síkon, akár gyakorlatban. Beigazolódott az, amit mi már évekkel ezelőtt emlegettünk, hogy a nyelvhatár veszélyesen közeledik az országhatár, a magyarországi határ felé, s erről most a szakemberek is megszólaltak. Ezt mi már régóta tudjuk, akár a Bánság, akár Máramaros vonatkozásában is. Lelkipásztoraink lelkiismeretesen végzik a munkájukat, az igehirdetés meghosszabbításaként ott vannak a szórványoktatásban is, s a szórványban az egyház a társadalmi funkciókat is felvállalja. Többször megfogalmaztam, akár a politikai-társadalmi szervezetekre nézvést fájó módon is: ki az, aki rendszeresen kimegy egy ilyen szórványközösségbe, ki az, aki az ott élő maroknyi magyarral rendszeresen találkozik? A református anyaszentegyháznak nincs olyan kis eldugott gyülekezete, nincs olyan szórványvidéke, ahol négy-öt ember él, s a lelkész legalább havonta egyszer meg ne fordulna közöttük. Ha valaki tudja, hol és hogyan élnek ezek az emberek, akkor épp a lelkipásztor az.


2012. január 19., csütörtök

Interjú Csűry István református püspökkel (Erdélyi Riport)

Az egyház nem a sarokból kiabál

Teljes képernyős nézet

Az igaz történet - The Straight Story - 1999 (film)


Az igaz történet
(The Straight Story)
szinkronizált angol-francia-amerikai filmdráma
1999

rendező: David Lynch

Alvin Straight 73 éves özvegyember, aki beszédhibás lányával, Rose-zal éldegél az Iowa állambeli Laurens városkában. Afféle régimódi cowboy, saját értékrendje és erkölcsi kódexe szerint élő vadnyugati figura. Büszke és makacs, orvoshoz menni sem hajlandó, noha egészségi állapota rohamosan romlik, rossz a dereka és tüdőtágulása van. Telefonon értesítik, hogy fivére, Lyle szívszélhűdést kapott, mire Alvin elhatározza, hogy meglátogatja őt Wisconsin állambeli otthonában. Se kocsija, se jogosítványa - a fűnyíró gépe az egyetlen közlekedési eszköz, ami szóba jöhet számára. 350 mérföldes út áll előtte.

2012. január 18., szerda

Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?

Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?

Dunántúli Református Közélet
Dusicza Ferenc
2012. január 18.

Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről. Én magam elkövettem azt a hibát, hogy nem rögzítettem az olvasmány helyét és így most csak az első jegyzeteimre vagyok utalva, amelyet a cikk olvasása után, egy előadásra felkészülvén, vázlatként lejegyeztem. De talán jobb is, mert a kérdések itt a lényeges szereplők, mármint, hogy egyáltalán kérdezünk-e egyházi életünk bizonyos jelenségeivel, tapasztalataival kapcsolatban, avagy elfogadottnak tekintjük a tényeket, amelyek következményei pl. sorvasztják vagy éppen emelik a mérőszámokat.


A kérdés felvetését, miszerint miért is hagyják el keresztyén egyházunkat, gyülekezeteinket a fiatallá cseperedő gyermekek, illetve miért távoznak megszomorodva, amolyan mai “gazdag ifjúként” sokan, akik érdeklődve, szintén kérdésekkel telve érkeztek a gyülekezet közelébe, mindenki a maga módján fogalmazza meg. Nos, én úgy tapasztalom, hogy az egyház jelenleg aktív tagjai, mondjuk, akik még mindig járnak templomba olyanok, mint egy önkiszolgáló áruház dolgozói, akik csak állnak és nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy akik belépnek ebben a “boltba”, azok nem nagyon értik, tudják, hogy mi is rejtezik a polcokra rakott tetszetős csomagolásokban. Amikor valaki dolga végezetlenül, “vásárlás nélkül” távozik, vagy nem jön többet, akkor nagyon szomorúan megállapítják a templomosok, lelkészükkel együtt, hogy bizony már megint, ebben az évben is kevesebben vagyunk, mert meghaltak a régiek közül sokan és ránk is ez a sors vár, a Mennyei Atya kegyéből reméljük nem a közeli jövőben. Talán ez a tapasztalat tette az egyházakat túlzottan is védekezővé. A mai hatvanas, hetvenes éveiben járók túlnyomó többségének az a demoralizáló, félelmet keltő élménye van évről-évre, hogy bizony nagyon is aktuális az igei bíztatás: Ne félj te kicsiny nyáj... De azért belül mindenki fél egy kicsit. Hol ettől, hol attól. Máskülönben nem mondatott volna a bátrak közösségének: Ne féljetek.

1. Az egyház túlzottan védekező

Visszatérve az amerikai felmérés kérdéseire és válaszaira, azt azért elmondom, hogy Amerika messze van és talán egyre messzebb. Azt viszont állítom, hogy ami ott egyszer beköszön, az beköszön itt is Európában, még Magyarországon is. Ez a tapasztalat végigkísérte az én életemet is, vegyük példának a popkultúra megjelenését, a technológiai fejlődést, a lelki lerombolódást, vagy éppen a globális rendszereket. Ilyen módon gondolkozva, ha nem is ma de holnap bizonyosan itt is relevánsak lesznek azok a jelenségek, amelyekről ma még nem beszélünk.

A megkérdezett fiatalok 25%-a – állítja a forrás - azt mondja, hogy az egyház mindent demonizál, ami az egyházon kívül van. Mindent saját rendszerén belül akar megoldani és félelemmel tekint a külvilág aggasztó jelenségeire. A gonosznak tulajdonít minden negatív jelenséget és igyekszik kint hagyni az előszobában azt, amivel a tagok érkeznek, nem csak ernyőt és botot, hanem minden olyat, ami elvonhatná a figyelmet pl. az igehirdetésről. Eközben válasz nélkül hagyja a szívekbe mégisccsak becsempészett kérdéseket, amiket a fiatal igehallgatók ott rejtegetnek, titkos válaszokra várva. Mivel nem kapnak választ, máshol kérdeznek. Talán éppen egy olyan helyen, amelynek létezéséről éppen a templomban értesült, mint kárhozatos egyházon kívüli jelenségről.

Másik 22% azt mondja: az egyház ignorálja a valódi világ problémáit. Ez egy nagyon nehéz döntés eredménye. Abban a nagyon is limitált hatókörben, ami pl. egy szórványkörülmények között élő gyülekezet istentiszteletét illeti, arra a fél, vagy egy órára magunkról beszéljünk vagy Istenről? Elgondolásom szerint mindkettőről, úgy hogy az egyház és a világ fölötti Úr elé visszük kédéseinket és erre megtanítunk másokat is.

18% szerint az egyház túzottan aggódik a mozi, a video játékok és a zene hatásai miatt. Hát igen, a popkultúra óriási konkurrencia. A hatásai ma még teljes egészében beláthatatlanok.

2. Gyakran sekélyes az egyházi stílus

31% szerint “uncsi” az egyház megjelenése. Hát igen. Elfogadottságunk mérőszámai Magyarországon a klasszikus zene rajongóival állnak párban. Talán sok a személyes egyezés is, aki koncertre jár, jár templomba is, és viszont. Milyen útak vezetnek és merre és persze ma már ez is kérdés: milyen áron? A felfelé menő út az akadémiai magasság. Ebben már jó hírek vannak, hiszen a teológiai és lelkész képzés akkreditált része a felsőoktatásnak, a tudományos minősítő szinteket innen is veheti, aki képes rá. A teológiai tanárok, egyetemi tanárok, akár MTA tagok is lehetnek. Az alapokhoz szintén egyre szélesedő elérés kínálkozik a közoktatásban résztvevő iskolafenntartó egyházak és intézmények területén. Már csak néhány nemzedék és az egyházi iskolák igazi minőséget képviselnek, és ismét elfogadottá válik, hogy a “papok”-hoz iskolába járni jó dolog. A középmezőnnyel van talán még egy kis probléma. Az egyházi felnőttoktatásban talán az a probléma, mert hitet akarunk oktatni, hasznos, evilági ismeretek helyett. A népfőiskolai rendszer nemcsak egy országot, hanem a képzést szolgáltató egyházat is elfogadottabbá tenné éppen azokban rétegekben, ahol jelenleg teljesen irreleváns.

Az a hely ahol olyanokról beszélgetnek, amiről fogalmam sincs az valóban uncsi.

24% szerint nem karrier kérdése az egyházhoz való tartozás. Sokan mondják, hogy nem is lenne jó. nem is kéne erőltetni, meg nem is lenne biblikus így tenni kötelezővé, vagy legalább is elvárhatóvá az egyháztagságot. De, mondjuk az önkéntesség tanulására, gyakorlására jó teret nyújthatna az egyház. Ahol megteszik, ott ez működik.

20% szerint a Biblia nem érthető és ez talán a legfájóbb: Isten hiányzik az egyházból! Ez majdnem az a jelenség, amikor jelszóvá lett: Istent igen az egyházat nem. Kicsiben kezdjük és megfelelő időben a képzéseket, hogy érthető legyen minél több ember számára a Szentírás. Ezt teszik és gyakorolják a bibliatársulatok. Sikerük éppen abban van, hogy nem felekezetként, hanem az Üzenet továbbítóiként lépnek fel. Hogy Isten hiányzik az egyházakból? Mit lehet erre az állításra felelni? Semmiképpen sem kéne hangsúlyozni miszerint téves az a feltevés, amely szerint nincs ott Isten az egyházban, hanem rámutatni, hogy valójában hol van és honnan szólít meg bennünket, embereket.

3. Az egyház a tudomány ellenségeként lép fel

35 % -a az amerikai fiataloknak úgy véli, hogy az egyház túl biztos a dolgában és minden kérdésre tudja a választ, 29 % mondja, hogy az egyház tudományellenes, 23% a teremtés és/vagy evolució vita miatt távolodott el, pedig sok közülük keresné a megoldást.

Ez azt jelenti, hogy jobb önkritikusnak lenni időben, mint nevetségesen későn megváltoztatni egy dogmát. Reformatizálni és erről a lehetőségről többet beszélni.

Ezek a fentebb említett kifogások, illetve azok a területek, amelyekről szólnak, mindig is, ma is az ifjúi érdeklődés középpontjában vannak. Én például nagyon érdekesnek tartanék egy olyan sorozatot, ahol a teológia tudomány szolgálólányaiból kifejlődött önálló tudományok, most elfogadnák, helyére tennék a teológiát, mint pl. a fizika, vagy a matematika segédtudományát.

4. Az egyház ítélkező a szexualitással kapcsolatban

17% szívesen beszélgetne ezekről az életkérdésekről, de tévedéseit szégyellené, ezért nem osztja meg ebbéli gondjait egyházával, annak képviselőivel. A szexualitás, vagy röviden sex iránt, amivel ma bármit el lehet adni, a figyelmet föl lehet kelteni, ez nem maradhat érinthetetlen, illetlen tematika az egyház számára, semmilyen szinten.

A házasság előtti és belüli életjelenségekről, a magánbűnökről és közerkölcsökről, az azonos neműek vonzalmáról, készségesen és képzetten állást foglalni tudó lelkész, de méginkább egy dikónus, ifjúsági vezető páratlanul sok embert ér el.

Az amerikai fiatalok 40% szerint az egyház tanítása a születésszabályozásról és a szexről ódivatú. Hát meglehetősen. Bár azt gondolom itt római katolikus tanítás van a célkeresztben. De nekünk, akiknek lelkészeik, ha nem is kötelezően, de házasságban, családban élnek.

Volt már a kezemben olyan könyv, ami a szexről szólt keresztyén szempontokból, nos ha ebbe beleolvas egy fiatal, hát nyerítve kacag rajta. Még nincs megírva ez a könyv, de valaki már látta volna és hetedikeseknek, nyolcadikosoknak is alkalmas, akkor szóljon, kérem.

5. Vívódnak a keresztyénség ama dogmájának elfogadásával, hogy magát egyedül üdvözítőnek tartja

29% azt mondja, hogy a keresztyén egyház azért tesz így, mert fél a máshitüekkel foglalkozni. 22% mondja, hogy a keresztyénség olyan, mint egy countryclub: "csak beltagoknak". Ez a meghasonlás éppen a kálvini predestináció tan hirdetői számára egy kiváló terület lehet a meggyőzésre, a hit szárbaszökkentésére.

6. Barátságtalan a kételkedőkkel

36% ezért nem tud,/ nem mer rákérdezni életkérdéseire, 23% mondja: intellektuális kétségeim vannak, valamint az egyház nem segít depressziómban és érzelmi kérdésekben.

Óriási tömegek vágynak valakivel beszélgetni úgy, hogy a partner rendelkezzék befogadókészséggel, ne legyen ítélkező és ne legyen barátságtalan azokkal, akik kételkednek a válasz hitelességében. Mivel még a nyugati világban is csak a felső középosztály engedheti meg magának a pszichológust, a tömegek egyszerűbb és nem mellékesen olcsóbb megoldások felé keresnek. Ahol azért van valami interakció is, de persze szabályozható mértékben.

Az ismerkedési oldalak látogatói nem csak ismerkedni akarnak, hanem elsősorban magukat megmutatni. (lásd Ady E.) Tanítványaim szinte mindegyike fennt van ezen a bizonyos oldalon és “kétpofára fogyasztja” az adott lehetőségeket, bugyutábbnál bugyutább kérdéseket válaszolnak meg, feladatokat oldanak meg, önként elmesélik titkaikat ( Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek: Karinthy). Ezek elsősorban érzelmi töltésűek, de azért marketing értékük ezeknek is van. Az összes többi értékes adataikat pedig önként és dalolva adját át a “nagy testvérnek” aki majd tudja, hogy mi kell nekünk fogyasztóknak.

Nincsen ezeknek a gyerekeknek szüleik? Egyházuk, lelkészük?

A mai legnépszerűbb közösségi oldalakon automata modulok adnak generált választ a lelki életet érintő kérdésekre. A pogány jósdák jámbor műintézetek voltak ezekhez képest.

Mindenki szidja ezt az oldalt, de mivel barátságos és a lényegre szorítkozik, senki nem hagyja el, vagy ha mégis, akkor később visszatér.

Van mit tanulnia az egyháznak? Van. Vannak-e jó példák? Vannak. Be kell vallanom, hogy az egyházi médiakommunikáció új igehirdető műfajait én már nem nagyon élvezem, persze nem is nekem írják. De ahogy látom nem is sikertelenül teszik dolgukat a digitális univerzum igehirdetői.

A +1 alcím: Persze vannak, akik maradnak!

Ez az én magyar alcímem, mert én is tudom és tapasztalom, hogy a maradék mindig megmarad és nem csak “kikonfirmálók” vannak. Van olyan volt hittanosom, aki ma már kitűnő, fiatal, családos lelkész. Nem kell Amerikáig elmenni a tapasztalatokért. Iskoláink páratlan lehetőséget adnak az egyház számára. Nem kevesebbet jelent ez, mint megtépázott renoménk újraépítésének lehetőségét, és azt hogy mi az egyház is rengeteget tanulhatunk közvetlen élményekből, a tanítások fogadtatásából, a korosztályok befogadóképességének változásából, a gyermek által megközelíthető már eltávolodott, vagy inkább soha itt sem volt szülők megközelítéséből.

Publicisztikailag itt már a vége felé kéne jönni valami biztatásnak is. Merthogy az egész cikk azért íródott, hogy idáig eljussunk. Amerikában körülbelül ezek miatt a fentebb felsorolt okok miatt távoznak a fiatal egyházelhagyók. De nem mennek messze, ott maradnak a közelben, abban a világban ahová az egyháznak a küldetése szól.

Talán picit változik az egyház módszere, ahogy az idők során többet és többet tapasztal. De a természete nem, mert az nem tőle származik, hanem Istentől, aki tudvalévő nem változik. Reménységünk így szerencsére nem az egyházban, annak tagjaiban, papjaiban, érkezőiben és távozóiban van, hanem benne, az Örökkévalóban, aki uraknak Ura.


Sarah választása - 2009 (film)


Sarah választása
(Sarah's Choice)
feliratos amerikai film
2009

A sikeres munkavállalás után Sarah Collins döbbenten veszi észre hogy terhes. Szembesül olyan morális dolgokkal, amire nem volt felkészítve. Egy titokzatos idegen megjövendöl neki 3 látomást, ami által megtalálja az utat a helyes választás felé. Mert a döntéseid határozzák meg a jövődet.

Byzantine Iconography. The Art of Eternity (video)

Byzantine iconography (video)

Byzantine Iconography. Contemporary Byzantine Icon Studio (video)

Keresztény filmek - letöltés



 A blogon szereplő keresztény / keresztyén filmek listája.



Keresztény filmek



Más vallások



Művészfilmek / Régi filmek / Rövidfilmek / Egyéb


LÁSD MÉG: